<P>Adókönnyítés a társasházaknak</P>

Vágólapra másolva!
Csak 5 százaléknyi jövedelemadót kellene jövőre a társasházaknak fizetniük a közös tulajdonban lévő ingatlanrészek átruházása után, ha a parlament elfogadja a jövő évi adótörvényekhez benyújtott kapcsolódó módosító indítványt. A bérbeadás szabályai lényegében nem változnának.
Vágólapra másolva!

Nagy vihart kavart a jövő évi adótörvények parlamenti vitáján a pénzügyi tárca társasházak jövedelemadózására vonatkozó elképzelése. Az eredeti javaslat szerint 40 százaléknyi adót kellett volna a társasházaknak fizetniük azon jövedelmük után, amelyet az adóévben nem használnak fel a közös költségekre. Tállai András, a Fidesz adópolitikai szakértője kapcsolódó módosító indítványában ennek a rendelkezésnek az elhagyását javasolja. Azt a változtatást is szorgalmazza, hogy jövőre a közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész eladása esetén csak a bevétel 25 százaléka után kellene 20 százaléknyi adót leróni. A módosítás azért határozza meg az adóalapot a bevétel egynegyedében, mert változó, hogy az érintett ingatlanrészek mikor kerültek a társasházak tulajdonába, s akkor mekkora volt az értékük. A módosító javaslat lehetővé teszi, hogy a társasházak, mint kvázi magánszemélyek vallják be és fizessék meg a közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész eladásából származó bevételre eső jövedelemadójukat. A jelenlegi szabályozás szerint a tulajdonostársaknak egyénileg kell adózniuk az ingatlanrész átruházásából származó, a tulajdoni hányad arányában rájuk eső jövedelem után. A módosító javaslat a jövőben is fenntartaná ezt a lehetőséget.

Lakatos Tamás, a Társasházak és Ingatlankezelő Vállalatok Országos Szövetségének elnökségi tagja szerint a módosítás óriási könnyebbséget jelentene a társasházak számára. Mindamellett, hogy rendkívül méltányos az ingatlanrész átruházására vonatkozó adó mértéke, hatalmas adminisztrációs tehertől szabadulnak meg a társasházak, illetve az ott élők. Meggyőződése, hogy a javaslat növeli az adófizetési hajlandóságot, lévén, hogy a társasházak adózása könnyebben nyomon követhető, mint a több száz tulajdonos egyenként. A jelenlegi szabályozás nem kis nehézséget okoz mindazoknak, akiknek kizárólag a közös ingatlanrész értékesítéséből származó jövedelem miatt kell önállóan bevallaniuk és leróniuk a rájuk eső adót: a nyugdíjasoknak, illetve azoknak, akiknek egyébként csak egyetlen munkáltatótól származik jövedelmük.

A jelenleg hatályos jogszabály szerint a közös tulajdon hasznosításából (egyebek között bérbeadásból, reklámfelület biztosításából) származó teljes bevétel 20 százalékának megfelelő összegű jövedelemadót kell a társasházaknak fizetniük, attól függetlenül, hogy a bevételt a tulajdonostársaknak kifizetik vagy közvetlenül a közös költségekre fordítják.

A közös ingatlanrész bérbeadására vonatkozó adózási szabályok lényegében nem változnak. Továbbra is a teljes bevétel után kell 20 százaléknyi adót fizetni. Csupán az adó alapját pontosítja a módosítás, amely szerint a jövőben a tulajdonostársak által közös költségre, illetve felújításra befizetett összeggel csökkentett bevétel után kell 20 százaléknyi adót fizetni. Az adót továbbra is a bérlőnek kell levonnia és befizetnie, annak összegéről igazolást kiállítania a társasház részére és adatot szolgáltatnia az adóhatóságnak. Abban az esetben azonban, ha a társasház a bérbeadásból származó adózott jövedelmet a tulajdoni hányadok arányában szétosztja a tulajdonostársak között, akkor a lakóknak a rájuk eső rész után további 35 százaléknyi jövedelemadót kell fizetniük.

Dutka Noémi

(Népszava)

Korábban:

A társasházat adóztatnák az ingatlaneladás után is
(2000. szaptember 4.)