<P>Átlagosan hat százalékkal emelkednek a gépjármű-felelősségbiztosítási díjak</P>

Vágólapra másolva!
A kormány javaslata értelmében a biztosítók a jövőben szabadon állapíthatják meg a kötelező gépjármű-biztosítás díját, bár a díjemelés átlagos mértéke 2001-ben legfeljebb 6 százalékos lehet.
Vágólapra másolva!

Borókai Gábor Kormányszóvivő a kabinet keddi ülése után közölte: a biztosítók a jövőben szabadon állapíthatják meg a kötelező gépjármű-biztosítás díját, de az átlagos díjemelés mértékét azonban jogszabályban maximálják. Jövőre legfeljebb hat százalékkal emelkedhetnek a biztosítási díjak.

Az új szabályozást a kormányszóvivő a jogharmonizáción kívül azzal indokolta, hogy a kormány arra törekszik, hogy valódi piaci verseny alakuljon ki a biztosítók között.

Korábban a Világgazdaságnak nyilatkozó biztosító-társaságok (amelyek közül némelyik 8 százalékos emelést tervezett a személyautóknál) elítélték a javaslatot.

(MTI)

Korábban:

Legfeljebb hat százalékkal emelhetik a kötelező biztosítás díját
(2000. október 10.)