Vágólapra másolva!
A kormányzat Széchenyi tervében a Nemzeti kutatási és fejlesztési programokra biztosított 6 milliárd forintos keretösszegre március 5-ig pályázhatnak a gazdasági szféra szereplői. Az Oktatási Minisztérium (OM) most közzétett pályázati kiírása szerint a támogatást azok igényelhetik, akik 2000 őszén már részt vettek az előpályázaton.
Vágólapra másolva!

Pokorni Zoltán oktatási miniszter korábban elmondta: a 2001-es évre a központi költségvetésben elkülönített támogatási lehetőségre 717 pályázat érkezett, 35 milliárd forintos igénnyel. A szaktárca vezetője ennek kapcsán úgy vélte, hogy a kétfordulós pályázatnak sikerült katalizálnia a két terület együttműködését: a gazdaság a kutatás-fejlesztés érdekében mobilizálta forrásait.

Pokorni szerint a kutatás-fejlesztésre fordított forrásokat fele-fele arányban kellene finanszíroznia az államnak és a gazdasági szférának. A tárca öt kutatási területre írt ki pályázatot és mindegyik mellé akadémikusok által irányított bizottságot állított.

Freund Tamás az életminőség javítása, Roska Tamás az információs és kommunikációs technológiák, Bor Zsolt a környezetvédelmi és anyagtudományi, Kondorosi Ádám az agrárgazdasági és biotechnológiai, valamint Szegedy-Maszák Mihály a nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások programjai felett gyakorol szakmai ellenőrzést.

A program átfogó gazdasági céljait jelzi, hogy az első négy programra legalább 100, míg az ötödikre legalább 10 millió forintot kell igényelniük a pályázóknak. A kiírók arra is felhívták a figyelmet, hogy az egyes területek között nincs arányos leosztás. Elképzelhető az is, hogy egy kiemelkedően hasznos és jó pályázatra fordítják majd a pénzkeret jelentős részét. A pályázat értékelését követően, május-június folyamán kerül majd sor a szerződések megkötésére.

A nemzeti program keretében 2002-ben már 10 milliárd forintot fordítanak a kutatás-fejlesztés és a gazdasági szféra egymásra találását ösztönző projektre.

(MTI)

Ajánlat:

Az OM pályázatai