Globalizációs világranglista

Vágólapra másolva!
Előkelő, 17. helyre került Magyarország az AT Kearney tanácsadó cég és a rangos Foreign Policy Magazine "globalizációs világranglistán". Az egykori szocialista országok közül hazánk kapta a legjobb pozíciót, csak 4 hellyel a harmadikról a 12. helyre csúszó Egyesült Államok mögött.
Vágólapra másolva!

Előkelő, 17. helyre került Magyarország az AT Kearney tanácsadó cég és a rangos Foreign Policy Magazine "globalizációs világranglistán". Az egykori szocialista országok közül hazánk kapta a legjobb pozíciót, csak 4 hellyel a harmadikról a 12. helyre csúszó Egyesült Államok mögött. Az első helyezett a területét tekintve tenyérnyi Szingapúr lett. A lista első harmadában gyakorlatilag csak kisebb országok szerepelnek. A közzétett jelentés szerint ez nem véletlen: a kis országok "globalizáltabbak", hiszen nagyobb mértékben kénytelenek a világpiacra hagyatkozni áru-, szolgáltatás- és tőkeigényük kielégítésére.

Elemzők szerint elsősorban a technológiai-informatikai fejlődésnek köszönhető a rohamos globalizáció. Az információs technológiák fejlődése tartotta fenn a globalizáció lendületét - írják tanulmányukban. Kiemelt szerepet kap szerintük ebben az internet elterjedése, amely még inkább "elmossa" az országok közötti határokat.

A pozitívnak mondható folyamatok mellet hátrányai is vannak a gazdasági-politikai országhatárok eltűnésének. Azok a nemzetek, amelyek lemaradnak, egyre nehezebben hozhatják be a fejlettebbek előnyét, s növekszik a közöttük húzódó digitális szakadék - írják a tanulmány készítői. A túl gyorsan fejlődő nemzetek más veszélyeknek teszik ki magukat.

(NÉPSZAVA)