<P>Egy lakásra félmillió forint is juthat<BR/></P>

Vágólapra másolva!
Korábban soha nem látott nagyságú összeget, 5 milliárd forintot költenek az idén a Gazdasági Minisztérium forrásaiból energiatakarékossági és -hatékonysági célokra. A külföldi eredetű, korábbról datált forrásokkal együtt az összeg még magasabb. A Széchenyi terv keretében hétfőn hirdette meg Matolcsy György gazdasági miniszter a lakások korszerűsítésére szánt pályázatunkat - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Medgyesy Balázs, az e célra szánt összegeket kezelő Energia Központ Kht. ügyvezető igazgatója.
Vágólapra másolva!

A kormány tavaly még egy milliárd forintos energiahatékonysági programkerete a költségvetés elfogadásával megkétszereződött. A napokban véglegesülő döntés alapja több szempont volt. Tekintettel voltak a korszerűtlen lakásokban élő családok energiaköltségeinek emelkedésére, nemzetközi kötelezettségekre (éghajlatváltozási keretegyezmény, európai uniós előírások), arra, hogy az ország szegény az energiahordozókban, s hogy a külkereskedelmi egyenlegre komoly hatással járhat. S arra is, hogy - a kormány erőfeszítései ellenére - tovább nőhetnek a világpiaci és így a hazai energiaárak is.

A 2 milliárd forint az 1999-es, tíz évre szóló kormányhatározat megvalósítását célozza, ám az összeg emelésével a célok bővültek. A lakosság számára kiírt pályázaton (ennek kerete 500 milliós lesz az idén) lényegében egy átlagos lakás korszerűsítését is lehet kérni. Marad ugyanis a teljes beruházásra vetített 30 százalékos támogatási határ, ám forintban már a 200 ezres tavaly megkötés helyett lakásonként akár 500 ezer forint is lehet a támogatás. Egy másik pályázat lesz a távhő rendszerek és a távhővel ellátott lakások korszerűsítésére, a közvilágításra és tanyavilágításra, a megújuló energiaforrások használatára, vagy az önkormányzatok és intézményeik energetikai átvilágítására és felújításaira. Új pont a tőkeszegény kis- és közepes vállalkozások pályázati lehetősége - versenyképességük növelése érdekében.

Tavaly 100 milliósnak indult a lakossági energiatakarékossági rendszer, év végére elérte a 150 millió forintot, s ebből 3800 háztartás energiatakarékos korszerűsítése valósult meg. Az összeg idén valószínűleg eléri az 500 millió forintot, s ehhez kapcsolódik, hogy a kiegészültek a források a Pénzügyminisztérium fejezetéből átcsoportosított 3 milliárd forintos kerettel. Ezen összeg a PM keretében rendelkezésre álló normatív lakáscélú támogatásnak a korábbi években fel nem használt részét váltja fel. A 3 milliárd forintot tömbházak energetikai felújítására lehet igénybe venni, kiegészítve a kormányzat lakásépítési programját.

Ugyanakkor sikerült az UDNP és a GEF (a Világbank környezetvédelmi szakosított szervezete) forrásaiból is új hitelgarancia és audit forrásokat elnyerni az önkormányzatok számára. Az erről szóló megállapodást várhatóan február elejéig írják alá. Összege a következő öt évre 5 millió dollár (mai árfolyamon 1,4 milliárd forint). Ugyanakkor a kht.-hez került a korábban is létező a német szénsegély kezelése - ami változatlanul évi 1-1,5 milliárd forintot jelent -, illetve a PHARE vegyes finanszírozású hitele, melynek alapja 5 milliárd forint. Az említett programokkal a Gazdasági Minisztérium szakemberei szerint akár évi 70 milliárd forinttal is csökkenhet az ország energiafogyasztása, behozatala.

Egyébiránt tavaly szeptembertől folyamatosan egyetlen kézbe, a kht. felügyelete alá kerültek, az energiahatékonysággal, -takarékossággal kapcsolatos ügynökségi (azaz a stratégiai- jogalkotói és hatósági körbe nem tartozó állami) feladatok, illetve az energiastatisztika is. Az öt államigazgatási szervezet feladatait átvevő Központ 35-50 főt foglalkoztat, három tulajdonosa a Gazdasági Minisztérium (60 százalék), a Környezetvédelmi Minisztérium (25 százalék) és a Magyar Energia Hivatal. A jövő biztató Medgyesy Balázs szerint: valószínűleg a két éves költségvetésből eredően tovább nő a keretünk, 2002-ben például tömbház-rekonstrukcióra további egy milliárd forintot szánnak. Egyébiránt az említett pénzekhez kormányzati szinten hozzájárulnak a földművelési tárca bioetanolra, biodízelre fordított pénzei is.

Kubik Pál

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium