Két generáció a lemaradásunk az uniós átlaghoz képest

Vágólapra másolva!
Az unióhoz újonnan csatlakozó egykori kommunista országokban legalább két generáció életén át tart, mire elérik az uniós életszínvonal átlagát, amennyiben a támogatásokat a jelenlegi rend szerint utalják a közösségben.
Vágólapra másolva!

Az unióhoz újonnan csatlakozó egykori kommunista országokban legalább két generáció életén át tart, mire elérik az uniós életszínvonal átlagát, amennyiben a támogatásokat a jelenlegi rend szerint utalják a közösségben - áll az EU-bizottság által készített és a Reuters hírügynökség birtokába került jelentésben.

A jelentés készítőit elsősorban az foglalkoztatta, miként alakulhat át a regionális támogatás az új tagok csatlakozása után. A támogatás 2000-2006 között összesen mintegy 275 milliárd euró. A jelentkezők azt szorgalmazzák, hogy a csatlakozások után a szervezet új rangsort állítson fel a szegényekről. Ma úgy látszik, hogy az összesen 12 jelölt közül Ciprus, Málta és Szlovénia kerülhet Spanyolország, Portugália, Görögország helyére, velük azonos kategóriába.

(Népszava)