A Pénzügyminisztérium (PM) szerdán nyilatkozatban reagált Surányi Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének az Országgyűlés Számvevőszéki Bizottsága előtt kedden a korábbi pénzügyminiszter, Járai Zsigmond döntéseivel kapcsolatban tett kijelentéseire.
A nyilatkozat szerint 2000. május 18-án az MNB éves közgyűlésén a pénzügyminiszter a jegybanktörvény 56. paragrafusában megállapított jogával élve korlátozta az MNB elnökének, a CW AG felügyelőbizottsága elnökének és valamennyi, az MNB-ben vezető tisztséget betöltő CW AG felügyelő bizottsági tag jutalmának kifizetését.
A pénzügyminiszter ezt a döntését arra alapozta, hogy 1999-ben a CW AG-ban a korábbi veszteségeken túl, további mintegy 7 milliárd forint előre nem jelzett veszteség keletkezett, amelyet a tárca vezetője a nem megfelelő gazdálkodásnak tulajdonított.
A közlemény emlékeztet: a jegybank közgyűlésén a magyar államot, mint tulajdonost a pénzügyminiszter képviseli, és a közgyűlés hatáskörébe tartozik az elnök, az alelnökök és az igazgatósági tagok díjazásának megállapítása.
Kedden a bizottsági ülésen képviselői kérdésre Surányi György jegybankelnök kijelentette: a Magyar Nemzeti Bank 2000. májusi éves rendes közgyűlésén - mely az MNB 1999. évi gazdálkodását zárta le - az akkori pénzügyminiszter törvénysértő határozatot hozott az MNB elnökének, a CW AG felügyelőbizottsága elnökének, illetve az MNB-ben vezető tisztséget betöltő CW AG felügyelőbizottsági tagoknak a javadalmazását, premizálását illetően.
(MTI)
Ajánlat:
Korábban:
Surányi szerint Járai törvénysértő határozatot hozott az MNB közgyűlésén
(2001. február 6.)