<P>Nehéz évek várnak a fuvarozókra</P>

Vágólapra másolva!
Várhatóan április elejétől változnak a szállítási vállalatokra vonatkozó pénzügyi előírások. Mint a Népszava korábban már megírta, a fuvarozóknak az új szabályok szerint az első jármű után 2,5 millió forint, az összes további teherautó után pedig 1,4 millió forint biztosítékot kell letenniük.
Vágólapra másolva!

Ágai László, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium osztályvezetője elmondta: a hatályos előírások megnehezítették a vállalkozók helyzetét, korlátozták a hitelfelvételi lehetőségeiket. Áprilistól az Európai Unió (EU) normáihoz igazodva a fuvarosoknak pénzügyi biztosítékot kell felmutatniuk. A kaució azonban nem csak a vállalkozások saját forrásaiból származhat, a fedezetet megadhatja egy hitelintézet vagy egy biztosítótársaság is. Az új rendelkezés azonban csak az újonnan induló vállalkozásokat érinti, a már működő szállítási vállalatoknak 2002 végéig kell gondoskodniuk a biztosíték megszerzéséről.

Karmos Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete szervezet igazgatója szerint a szállítási vállalkozók számára nagy kihívást jelent a 2001-es és a 2002-es év, mivel hazánk ez idő alatt veszi át a szállítási ágazatra vonatkozó uniós jogszabályokat. A pénzügyi garanciára vonatkozó szabályok mellett 2002 januárjától kötelező lesz a tíz tonnánál nagyobb teherbírású járművekbe beépíteni a menetadatokat rögzítő készüléket, valamint a sebességhatároló berendezést.

Karmos Gábor úgy véli: a rendelkezések szigorítása miatt a jelenlegi, mintegy 20 ezerről a következő két évben akár 10-15 ezerre is csökkenhet a az ágazatban tevékenykedő vállalkozók száma.

Illés József

(Népszava)

Korábban:

Ötezer fuvarozócég van veszélyben
(2001. január 30.)

Ajánlat:

Közlekedési és Vízügyi Minisztérium