Kevés hazai vállalat használja a határidős devizaügyleteket kockázatkezelésre

Vágólapra másolva!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztsi Intézetének felmérése szerint a magyar vállalatok csupán 57 százaléka ismeri, és még ennél is kevesebb - mindössze 12 százalék -  használja a határidős devizaügyleteket az árfolyamkockázat csökkentésére. A magyar exportot bonyolító cégek 85 százaléka ismeri, és 30 százaléka használja is ezt a lehetőséget.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon működő vállalatoknak mindössze 57 százaléka ismeri a határidős devizaügyletek árfolyamkockázat-mérséklő szerepét - áll a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet reprezentatív felmérésében.

Ugyanakkor a magyar kivitel 85 százalékát olyan cégek bonyolítják le, amelyek ismerik ezt a kockázatmérséklési módot. Jóval kevesebb viszont azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek alkalmazzák is ezt az eszközt. A cégek számát tekintve ugyanis 12 százalékos, míg az exportot nézve 30 százalékos azok aránya, akik valutabevételeik kockázatát határidős-devizaügylettel fedezik.

A felmérést készítő intézet elemzése szerint ez az arány érthető, hiszen a vállalatoknak eddig a kiszámítható árfolyamkörülmények között nem volt szükségük kockázatkezelésre. A forint árfolyamsávjának kiszélesítése azonban már szükségessé teszi a kockázatok mérséklését.

A magyar exportőrök árfolyamkockázata ugyanis eddig egyedül a külföldi devizák keresztárfolyamainak változására korlátozódott. Ez azonban csak a nagyobb volumenű, illetve a hosszú fizetési határidővel járó ügyleteknél volt fontos.

A kisvállalatoknál a kisebb összegű exportszerződések elleni árfolyamkockázat védelmét az nehezíti, hogy a határidős ügyletek kötésének viszonylag magas állandó költsége van.

A forint erősödése miatt csökkenő kiviteli profit ellensúlyozására a magyar társaságok az exportárak emelését, illetve a költségek csökkentését jelölték meg. Ugyanakkor az árak emelésére a megkérdezettek 10 százaléka idén már nem lát esélyt. A költségek csökkenését a vállalatok elsősorban abban látják, hogy a magyar beszállítókat az olcsóbbá váló importtal váltják fel.

(MTI)

Ajánlat:

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara