A tervezettnél kevesebb az iparűzési adóbevétel Budapesten

Vágólapra másolva!
Július végéig 40 milliárd forint iparűzési adó folyt be a fővároshoz a egész évre tervezett 88 milliárdból - írja csütörtöki számában a Világgazdaság. A budapesti vállalatok közül elsősorban a kisebb cégek és az egyéni vállalkozók töltik ki rosszul adóbevallásukat.
Vágólapra másolva!

Az év első hét hónapjában 40 milliárd forintos bevételhez jutott a főváros az iparűzési adóból. Budapest vezetése az év egészében 88 milliárdos bevételre számít, ami előre meghatározott arányban oszlik meg a kerületek és a főváros között. Idegenforgalmi adóból július végéig 350 milliós bevétel származott az egész évre tervezett 660 millió forintból.

A lapnak nyilatkozó Deli Lajos, a főpolgármesteri hivatal adóügyosztályának vezetője elmondta: a tapasztalatok szerint elsősorban a kisebb cégek és az egyéni vállalkozók küldik vissza hibásan adóbevallásukat, míg a nagyvállalatok ritkán tévednek. Idén a főváros a kiküldött 194 ezer adóbevallásból 164 ezret kapott vissza, melyekből 21 ezret töltöttek ki hibásan.

(Üzleti Negyed)