Csökkent az eurózóna ipari termelése

Vágólapra másolva!
Havi és éves összevetésben egyaránt csökkent júliusban az euróövezet ipari termelése, erősen növekedett ugyanakkor a folyó fizetési mérleg hiánya.
Vágólapra másolva!

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfői bejelentése szerint a Tizenkettek ipari kibocsátásnak értéke júliusban 1,4 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál, és 1,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Júniusban 0,9 százalékos havi és 1,8 százalékos éves növekményt mértek.

A Dow Jones előzetes elemzői konszenzusa 0,6 százalékos havi visszaesést és 0,4 százalékos éves növekedést jósolt júliusra.

Az Eurostat adatai szerint a tartós fogyasztási termékek gyártása 2,2 százalékkal, a beruházási javaké 1,3 százalékkal esett a vizsgált hónapban.

A 15 tagú EU egészében havi összevetésben 1,3 százalékkal, éves szinten 1,4 százalékkal csökkent az ipari termelés júliusban a júniusi 0,7 százalékos, illetve 1,0 százalékos növekedés után.

Németországban, a legnagyobb valutauniós gazdaságban 1,6 százalékkal esett vissza havi összehasonlításban a termelési érték a júniusi 0,3 százalékos növekedés után.

Az folyómérleg-hiány 4,1 milliárd euróra duzzadt a tavaly júliusban mért 2,5 milliárd euróról, elsősorban a jövedelmi mérleg deficitjének növekedése miatt. Az európai jegybank (EKB) hétfői jelentése szerint a jövedelmi deficit 8,1 milliárd euróra nőtt a tavalyi 4,7 milliárd euróról.

A pénzügyi mérlegnek ugyanakkor jót tett a nettó 7,2 milliárd eurós közvetlen külföldi befektetési érték, ami 1999 óta a legmagasabb volt. Tavaly júliusban 24,6 milliárd eurós nettó közvetlen befektetés-kiáramlást mértek.

A portfólió-befektetések egyenlege 1,6 milliárd euró többletet mutatott júliusban az egy évvel korábbi 13,1 milliárd eurós nettó hiány után. Az áruforgalmi mérleg többlete 8,5 milliárd euróra nőttt a tavaly júliusi 6,3 milliárd euróról.

Az idei első hét hónapban a kumulált folyómérleg-hiány 15,3 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi azonos időszak 23,2 milliárd eurós deficitjéről. Az EKB szerint a csökkenés fő oka az volt, hogy az áruforgalmi mérleg többlete egy év alatt 18,2 milliárd euróról 34,7 milliárd euróra nőtt.

(MTI)

Ajánlat:

Két százalék alatti lesz az euróövezet gazdasági növekedése
(2001. szeptember 24.)

Eurostat - az unió statisztikai hivatala