Csökkenő ütemben nő a bankkártyák száma

Vágólapra másolva!
A Magyarországon kibocsátott kártyák száma 12 százalékkal nőtt 2001 első felében, és elérte a 4,6 milliót - derül ki a jegybank hétfői jelentéséből. A plasztiklapokon belül az Europay és a Visa kártyák aránya 62 illetve 34 százalék, 1 százalékot jelentenek az Amex és a Diners kártyák, a fennmaradó 3 százalékon pedig a magyar bankok nemzetközi logó nélküli saját kártyái osztoznak.
Vágólapra másolva!

A régió többi fejlett országával összhangban Magyarországon is csökkent a bankkártyák számának növekedési üteme, viszont dinamikusan bővül a hitel- és terhelési kártyák, valamint a kereskedőkkel együtt kibocsátott "co-branded" kártyák száma.

A kibocsátott kártyákon belül továbbra is a betéti kártyák vannak túlsúlyban, 92 százalékot tesznek ki az összes kártyán belül. A terheléses és hitelkártyák aránya 5-ről 8 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi adathoz képest. A készpénzfelvételt biztosító automaták és POS-berendezések száma a félév során lényegében már nem nőtt, jelenleg a tavaly év véginél tízzel kevesebb, 2466 pénzjegykiadó és durván ötvennel több, 7961 bankfiók- és postabeli POS üzemel. Nem nőtt a kártyás fizetési lehetőséget biztosító elfogadóhelyek száma sem. A kereskedelmi hálózatok bővülése miatt viszont egyre szélesebb körben fogadják el a nemzetközi védjegy nélküli, kereskedőkkel együtt kibocsátott lapocskákat, pl. az Aura, Bricostore és Cora kártyákat.

A teljes magyarországi kártyaforgalomban arányaiban elenyésző, 0,2 százalék volt a nem elektronikus műveletek része. A műveletek száma 58 millió, ami 16 százalékkal több, mint a tavalyi félévben, értékben pedig 1283 milliárd forintot tett ki, 22 százalékkal többet, mint 2000 első felében. Az 58 millió tranzakciókból 45 millió volt készpénzfelvétel, 13 millió vásárlás. A vásárlási műveletek száma évről évre nő, arányuk azonban még most sem jelentős, száz alkalomból 78-ban továbbra is készpénzt vesznek fel a lapocskával.

A magyar bankok által kibocsátott kártyákkal 1234 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le az év első felében, amelynek 98 százaléka belföldi tranzakció volt.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Bankkártyák
(az Üzleti Negyed összeállítása)