Magyarországnak 337 millió euró jutott

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió 2002-ben összesen 1,1 milliárd eurót szán a csatlakozás előtt álló országok közlekedésének és környezetvédelmének fejlesztésére az ISPA-program keretében. A tíz országban összesen 94 projekt valósulhat meg, a támogatásból Magyarország 337 millió euróval részesül.
Vágólapra másolva!

Az unió által jóváhagyott 1,1 milliárd eurót az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés korszerűsítésére, valamint a közlekedés fejlesztésére fordítják a tíz tagjelölt országban, melyet az egyes térségek, valamint nemzetközi hitelintézetek megközelítőleg ugyanekkora összeggel egészítenek ki.

Magyarországon, 2006 végéig összesen 23 - a közlekedés fejlesztésével, illetve környezetvédelemmel kapcsolatos - tervezet valósulhat meg e program keretében. Az egyik legjelentősebb beruházás a Zalalövő-Boba vasútvonal felújítása, melynek 169 millió eurós összköltségéből 50 százalékkal részesedik az unió.

Bíztatják az osztrák cégeket

A Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági lap szerint a szomszéd ország cégei leginkább a környezetvédelmi beruházásokból vehetik ki a részüket, s bár a kiírások egy része már lejárt, az elkövetkezendő hónapokban és években (egészen 2006-ig) érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az újabb tendereket.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Az ISPA-projektek teljes listája, országonként
(az Európai Unió öszes nyelvén)