Rekordnyereség az OMV-nél

Vágólapra másolva!
Rekorderedményeket hozott az elmúlt év az osztrák OMV olaj-, fölgáz- és vegyipari konszern számára: a vállalat nettó profitja 18 százalékkal 382 millió euróra emelkedett éves összevetésben; ez az OMV fennállása óta a legjobb eredmény. Elemzők előzetesen 389 millió eurós nyereségre számítottak.
Vágólapra másolva!

Az olajcég működési profitja 24 százalékkal 610 millió euróra nőtt, forgalma - ásványolajadó nélkül - 4 százalékkal 7,736 milliárd euróra emelkedett.

Az OMV számára a 2002-es évet nehezebbé teszi az alacsonyabb olajár és a kisebb finomítói haszonkulcs, a vállalat fejlődésének több éve tartó kedvező irányvonalát azonban ez biztosan nem fordítja meg - hangsúlyozta Wolfgang Ruttenstorfer vezérigazgató. A vezérigazgató emlékeztetett: a vállalat a következő öt-hét évben kétszer annyi olajat akar termelni, és kétszer annyit eladni, mint ma.

(MTI)

Ajánlat:

OMV

Korábban:

Javulnak a Mol lengyelországi esélyei
(2002. március 7.)

Növeli befektetéseit az OMV
(2002. január 29.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből