Közismert üzletemberek állnak a Magyar Hírlap által készített, a 100 leggazdagabb magyart tartalmazó lista első három helyén: a listát Várszegi Gábor, a Fotex-birodalom első embere vezeti 40 milliárd forintos becsült vagyonnal. Második Széles Gábor Videoton-vezér 32, harmadik Demján Sándor, a Trigránit elnöke 30 milliárdos becsült vagyonnal. A lista első tíz helyén található még Csányi Sándor, az OTP vezetője és Szeremley Huba, a kisgazdapárt székházügye kapcsán ismertté vált vállalkozó. Tekintse meg az Üzleti Negyed oldalain a Magyar Hírlap teljes 100-as listáját!
A Magyar Hírlap exkluzív kiadványának címe: A száz leggazdagabb magyar. A szerkesztők a válogatáskor nem vették figyelembe a feketegazdaságban elért eredményeket, és nem vették igénybe az adóhivatal adatait sem. A több forrásból származó információkat átnézték az illetékesek is, hogy korrigálhassák az esetleges hibákat. Politikai vagyonok után nem kutatott a lap, ezért sem országgyűlési képviselők, sem pártközeli vagyonok után nem jártak. Nem vizsgálódtak külföldön sem.
A magyar üzletemberek vagyona nem mondható nagynak még a térségben sem: a leggazdagabb lengyel egyedül módosabb, mint a száz magyar együtt; a leggazdagabb román vagyonát csak a magyar lista első hét helyezettje együtt adná ki.
A listán találhatók többsége a rendszerváltás idején 35-45 éves volt, a késő Kádár-kor technokrata elitjéhez tartozott, így szorgalma mellett kamatoztatta kapcsolati tőkéjét is. A listán mindössze egy nő szerepel: ő Fenyő János, a Vico sajtóbirodalom meggyilkolt vezetőjének a felesége. A listán szereplő száz személy összvagyona mintegy 600 milliárd forintot tesz ki, amelyből közel két évig tudnák finanszírozni a honvédelmi kiadásokat, a nyugdíjak folyósítására azonban már fél évig sem lenne elég.
A listát Várszegi Gábor, a Fotex-birodalom első embere, a Ferencváros és az MTK tulajdonosa vezeti 40 milliárd forintos becsült vagyonnal. Második Széles Gábor Videoton-vezér 32, harmadik Demján Sándor, a Trigránit elnöke 30 milliárdos becsült vagyonnal. A negyedik helyen Leisztinger Tamás található, ugyancsak 30 milliárdos vagyonnal, amit különböző befektetésekből és a szállodaiparból szerzett. Az ötödik helyezet a Vegyépszer vezér Nagy Elek 25 milliárd forintra becsült vagyonnak, míg a hatodik helyezet a Wallis Holding egyik alapítója és tulajdonosa Veres Tibor. A lista hetedik helyén Bige László Tibor neve olvasható 20 milliárdos vagyonnal, míg a nyolcadik helyezet - az alumíniumiparban érdekelt - Tolnay Lajosnak már "csak" 16,5 milliárd forintra teszik a vagyonát. Kilencedik a listán az OTP vezér Csányi Sándor 15 milliárdos vagyonnal, aki után a szintén mintegy 15 milliárdot magáénak tudható borgazdász, Szeremley Huba követ.
Magyar Hírlap listáján szereplő 100 leggazdagabb ember:
Az első 20:
|
Név |
Vagyon forrása |
Becsült vagyon (milliárd forint) |
|
|
1. |
Várszegi Gábor |
Kereskedelem, sportbefektetések |
40,0 |
|
2. |
Széles Gábor |
Ipari befektetések, kereskedelem |
32,0 |
|
3. |
Demján Sándor |
Befektetések, cégtulajdonok |
30,0 |
|
4. |
Leisztinger Tamás |
Befektetések, szállodaipar |
30,0 |
|
5. |
Nagy Elek |
Útépítés, építőipar |
25,0 |
|
6. |
Veres Tibor |
Befektetések |
25,0 |
|
7. |
Bige László |
Befektetések |
20,0 |
|
8. |
Tolnay Lajos |
Alumíniumipar |
16,5 |
|
9. |
Csányi Sándor |
Befektetések, opciós részvények, borgazdaság |
15,0 |
|
10. |
Szeremley Huba |
Külföldi befektetések, borgazdaság |
15,0 |
|
11. |
Erdős Ákos |
Nyomdaipari befektetések |
15,0 |
|
12. |
Kristyán Judit |
Fenyő-örökség, média |
15,0 |
|
13. |
Futó Péter |
Ingatlanfejlesztés, élelmiszeripar |
12,0 |
|
14. |
Lakatos Péter |
Ipari befektetések |
12,0 |
|
15. |
Sinkó Ottó |
Ipari befektetések |
12,0 |
|
16. |
Kovács Gábor |
Befektetések |
10,0 |
|
17. |
Tamás István |
Ingatlanbefektetések |
10,0 |
|
18. |
Hegedűs István |
Könyv-, és lapkiadás és terjesztés |
9,0 |
|
19. |
Béres József |
Gyógyszergyártás és kereskedelem |
8,0 |
|
20. |
Wenckheim István |
Sörgyártás |
7,5 |
Korábban:
Amerika negyven leggazdagabb negyven alattija
Hatszázmilliárd a leggazdagabb száz magyar összvagyona
Titkolják milliárdjaikat a magyar gazdagok
[origo]
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 ...
"Kiégés" ellen tízévente alkotói szabadságot kérhetnek a pedagógusok
Az új köznevelési törvény méltán egyik legérdekesebb rendelkezéseként a pedagógusok "kiégésük" megakadályozása érdekében tízévente egyszer, legfeljebb egyéves alkotói ...
Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
Orbán Viktor még bizakodik, bár egyelőre nincs konkrét terv arra, hogy a Malév csődje után miként lehetne újra nemzeti légitársasága Magyarországnak. De egyáltalán mit ...
Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
Utasok tömege rostokol a Liszt Ferenc Repülőtéren hajnal óta, amikor az összes Malév-járatot törölték a légitársaság csődje miatt. Vannak, akiknek a családi nyaralását, ...
Csapdába esett a kormány a csődközeli Malévval
Szorult helyzetbe került a kormány, amelynek most úgy kell a Malév várható csődjére felkészülnie, hogy közben befektetőt szeretne találni a légitársaságnak. A két ...
Hosszú évek kutatásait kockáztatja a találmányok elkésett bejelentése
A tudományos alapkutatások során keletkező szellemi alkotások kapcsán reális kérdés, hogy az új eredményekre, illetve felfedezésekre miképp lehet szabadalmat szerezni. A ...
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fehérneműs amazonok
Bemutatjuk a nők amerikaifutball-bajnokságát, az Európában is beindításra váró Lenge Ligát.