Negyedével nőttek az autóeladások

Vágólapra másolva!
Több mint 47 ezer gépkocsit adtak el Magyarországon az első negyedévben, ami negyedével több, mint egy évvel ezelőtt. A legtöbb eladott jármű kisautó volt, de dinamikusan nőtt a motorok piaca is, míg a kis haszongépjárművek értékesítésénél 10 százalékos csökkenés következett be.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévben 47 267 új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek Magyarországon, 26 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Az első negyedévben eladott személygépkocsik közül továbbra is a legtöbb a kisautó kategóriába tartozó. Ebből a kategóriából 24 727 darabot értékesítettek.

A Suzuki adta el a legtöbb autót

A Suzuki az első három hónapban 28 százalékra növelte piaci részesedését az egy évvel korábbi 23,8 százalékról. Ebben a három hónapban 13 254 darab új Suzuki személygépkocsit és terepjárót értékesítettek Magyarországon, 48,8 százalékkal többet, mint 2002 azonos időszakában.

Suzuki Ignisjavascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/Az_uj20034101659/fent1.html',500,440)Nézze meg képgalériánkat!

A második legnagyobb forgalmazó, az Opel 5561 új gépkocsit adott el, ez 12,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, a márka piaci részesedése azonban 11,8 százalékra mérséklődött a tavaly első negyedévi 13,2 százalékról.

Renault gépkocsikból 3716 fogyott, 242 darabbal kevesebb, mint egy évvel korábban. A Renault 7,9 százalékkal részesedett a magyar piacon az első negyedévben, szemben az előző évi 10,6 százalékkal.

Az első negyedévben a Peugeot 6,5 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett és 3054 darab gépkocsit adott el, 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A Skoda csaknem 70 százalékkal növelte eladásait, 3619 autót értékesített az idén az első három hónapban, ezzel 7,7 százalékra emelkedett a részesedése, az előző évi 5,7 százalékról.

Kis mértékben nőtt a Volkswagen gépkocsik eladása, ebből a márkából 2832 darabot adtak, egy évvel korábban pedig 2720-at. A gyártó piaci részesedése 7,3 százalékról 6 százalékra esett vissza.

A közlemény szerint 24 százalékkal bővült a kereslet 2003 első három hónapjában a motorkerékpárok iránt: összesen 1642 darabot adtak el a kereskedők az első negyedévben.

A haszongépjárműveknél a Volkswagen vezet

Az első negyedévben 5446 darab, 3,5 tonnánál alacsonyabb súlyú haszongépjárművet adtak el, 10 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ebben az időszakban, a 3,5 tonna feletti gépjárművek száma viszont 9,7 százalékkal, 1267-re növekedett egy év alatt.

Autó/uzletinegyed/vasarlas/auto/index.htmlMinden gépjárművel kapcsolatos hír az Üzleti Negyedben!

A 3,5 tonna alatti haszongépjármű kategórián belül a Volkswagen 11,1 százalékos piaci részesedésével az élre került, megelőzve a 10,6 százalékos részesedésű Fordot. A harmadik helyre szorult 9,4 százalékkal a Peugeot. A Volkswagen 605 kisteherautót adott el, a Ford 575 darabot értékesített, a Peugeot pedig 514-et.

A 3,5 tonnánál nagyobb teherbírású teherautók és buszok érékesítése 31,6 százalékkal nőtt, ezekből 5998 darabot vásároltak tavaly, egy évvel korábban pedig 4557-et. A motorok közül a Suzuki és a Yamaha a vezető márka, piaci részesedésük 28,9 illetve 24,2 százalék. Suzukiból az első három hónapban 474 darabot, Yamahából pedig 398-t adtak el.