Három éven belül csökkentenék az áfát

Vágólapra másolva!
Csillag István gazdasági miniszter szerint el kellene gondolkodni azon, hogy a jelenleg 18 százalékos társasági adót csökkenteni kellene, és a törvényben nyújtható kedvezményeket a környező országok szintjére kellene emelni. A miniszter szerint 2-3 éven belül az áfa felső kulcsa 20-22 százalékra csökkenhet - írja keddi számában a Magyar Hírlap. 
Vágólapra másolva!

A gazdasági miniszter a magyarországi befektetők képviselőivel folytatott tanácskozását követően elmondta, hogy a magyar társasági adó nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony, ennek ellenére meg kell vizsgálni az adó csökkentésének lehetőségét. Csillag István és a befektetők egyetértettek abban, hogy a társasági adótörvényben nyújtható befektetési-fejlesztési kedvezményeket a környező országok szintjére kell emelni.

A Pénzügyminisztérium ugyanakkor nem támogatja egyértelműen a gazdasági tárca vezetőjének elképzeléseit, sőt László Csaba pénzügyminiszter korábban határozottan cáfolta a társasági adó esetleges csökkentéséről szóló híreket.

A befektetőkkel folytatott tárgyaláson felmerült, hogy 2-3 éven belül érdemes lenne az áfa jelenlegi 25 százalékos felső kulcsát 20-22 százalékosra csökkenteni, mert ennek hiánya csökkenti Magyarország versenyképességét - írja a Magyar Hírlap.