A gazdasági összeomlás szélére került Grúzia

Vágólapra másolva!
Grúzia a gazdasági összeomlás szélén áll - jelentette ki Nino Burdzsanadze, a kaukázusi köztársaság ideiglenes államfője kedden Tbilisziben. A gazdaság további romlásának megállításához radikális intézkedésekre lesz szükség.
Vágólapra másolva!

Burdzsanadze az elnöki hivatal munkatársai előtt elmondta, hogy pénzügyi segítséget kíván kérni a nemzetközi közösségtől, mivel az ország gazdasági helyzete sokkal súlyosabb, mint azt sokan gondolták.

Az ideiglenes államfő kijelentette: a gazdaság állapotának további romlását elkerülendő több radikális intézkedés bevezetésére lesz szükség. Az ideiglenes elnök nyilatkozatát egyenes adásban közvetítette a grúz televízió is.

Grúzia gazdasági helyzete már tíz éve válságban van, külföldi adósságának összege eléri az 1,75 milliárd dollárt. A Nemzetközi Valutaalap ráadásul megtagadta, hogy pénzt folyósítson Tbiliszinek, ameddig Eduard Sevardnadze korrupcióval összefonódott kormánya van hatalmon.