Egyszerű és drága áruhitelek

Vágólapra másolva!
Decemberben a boltok forgalmának növekedésével párhuzamosan nő a kereslet az áruhitelek iránt. A vásárlók hitelfelvételkor leginkább arra figyelnek, hogy mennyi a havi törlesztőrészlet; a kölcsön egyéb feltételeinek azonban már kevesebb figyelmet szentelnek. Ekkor járnak jól a bankok.
Vágólapra másolva!

Decemberben a boltok forgalma a duplája a januárinak az elmúlt évek tapasztalata szerint, bár a karácsonyi szezon és a forgalomnövekedés már idén is megkezdődött novemberben - mondta az [origo]-nak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Jelentősen nőnek a hitelkamatok is/uzletinegyed/hitel/20031204jelentosen.html

Arra nincsen adat, hogy pontosan mekkora az áruvásárlásra felvett hitelek összege, de valószínű, hogy a hitelek jelentősen növelik a vásárlási kedvet, mert a lakosság eladósodott - mondta Vámos György. A Westend bevásárlóközpontban lévő Media Marktban két bank kínál áruhitelt a vásárlóknak, a Budapest Bank és a Magyar Cetelem Bank. A Cetelemnél igényelt áruhitelek száma már november elejétől kezdve egyenletesen nőni kezdett, míg mostanra a szokásosnál mintegy háromszor több szerződést kötnek az ügyfelekkel - mondta a [origo]-nak a bank munkatársa.

Erős a verseny a hitelnyújtó intézetek között: az új cégek megjelenésével könnyebbé vált a hitelfelvétel, korábban a különféle igazolások miatt jóval hosszabb volt az ügyintézés folyamata. Mára az új módszer miatt - amihez csak néhány papír kell - a hitelképességi tényezőket a nyugati minták alapján ítélik meg. A tapasztalatok szerint beváltak ezek a módszerek, a boltban fél órán belül eldöntik, hogy valaki hitelképes vagy sem.

Vámos György szerint az áruhitelek igen drágák. A teljes hiteldíjmutató (THM) a bankok konstrukcióiban jóval 20-30 százalék fölött van, ami az infláció 4-5-szörösét jelenti. A tapasztalatok szerint a vásárlók elsősorban arra figyelnek, hogy mennyi a havi törlesztőrészlet, a hitel részletei és az egyéb költségek kevéssé érdekli a vásárlókat.

THM (százalék)

A felvehető hitel összege

Futamidő

Budapest Bank

33,88-40,10

20 000-500 000

6-36 hónap

Cetelem

35,80-38,56

25 000-
2 000 000

12-36 hónap

Credigen

34,30 - 56,80

25 000-
1 000 000

6-48 hónap

Postabank

23,5 - 36,97

35 000-500 000

6-24 hónap

OTP

35,61 - 37,46, ill. 33,19 - 34, 88 (ha OTP-ügyfél)

20 000 -
1 000 000

6-48 hónap


Forrás: [origo]

A teljes hiteldíj az az összeg, amelyet a hitelfelvevőnek a tőkeösszeg visszafizetésén felül fizetnie kell, így a THM tartalmazza a hitellel kapcsolatban felmerülő összes kamat-, díj- és kezelési költséget. Értelemszerűen minél alacsonyabb a THM, annál kedvezőbb a fizetendő teljes hiteldíj. A hiteldíjba ugyanakkor nem tartoznak bele olyan esetleges költségek, mint például a késedelmi kamat, biztosítási-, garancia-, átutalási díjak és egyéb, nem teljesítésből eredő fizetési kötelezettségek. Ezek a költségek a hiteldíjon felül terhelik a hitelfelvevőt.