Bírál és fenyeget az OTP

Vágólapra másolva!
Az OTP Bank alkotmányossági szempontból aggályosnak tartja a kormányzat tervezett társasági adó emelését. A megemelt adó ellenlépéseként az ügyfelekre hárítana át terhet, és más országokban hajtaná végre fejlesztéseit. A Pénzügyminisztérium korábbi közlése szerint a megemelt adó igazságos, és a pénzintézetek az éles versenyhelyzet miatt nem hárítanák át terheiket az ügyfelekre. Az OTP szerint az adóemelés nehezen indokolható, populista lépés. 
Vágólapra másolva!

A szerdai kormányülésen az a döntés született, hogy a pénzintézetek társasági adóját az eddigi 16 százalékról 24 százalékra emelik jövőre. Draskovics Tibor szavai szerint a bankok olyan haszonra tettek szert állami intézkedésekből - úgymint a támogatott lakáshitel-rendszer -, hogy egy ilyen lépés indokolt lenne és igazságos. A posztján megerősített szaktárca-vezető elmondta azt is: nem félnek attól, hogy a bankok áthárítják az ügyfelekre a lépésből származó veszteségüket, a piaci helyzet ehhez túl éles.

Mégis terhelnének az ügyfelekre is

Az OTP Bank pénteki, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közleménye a pénzügyminiszter e mondatát cáfolja: a pénzintézetek társasági nyereségadójának 2005-re tervezett emelése kikényszeríti, hogy az OTP Bank az emelt adó többletterhét ellentételezze - olvasható a dokumentumban. A többletteher kitermelésében az OTP Bank, illetve az érintett csoporttagok is arányos részt vállalnak, ami további hatékonyságnövelést tesz szükségessé és létszámcsökkentést is eredményezhet. Ezzel egyidejűleg a terheket részben az adófizetőkre, ügyfeleire lesz kénytelen áthárítani a bank, áll a közleményben.

Nem fejlesztenek az országban

A pénzintézet azonban tovább megy: azt is mérlegeli, hogy a következő évek fejlesztéseit olyan üzletágakban és országokban hajtja végre, amelyekben a környezet kedvezőbb és kiszámíthatóbb működési és versenyfeltételeket biztosít. Ugyanakkor a pénzintézet jogi szakértők bevonásával azt is vizsgálja, hogy a tervezett kormányzati adólépés nem aggályos-e alkotmányjogi szempontokból. Ezt egyébként idáig a Vállalkozók Országos Szövetsége és a bankszövetség is kifogásolta, diszkriminációra, és a versenysemlegesség megsértésére hivatkozva.