A borravaló maradt, a szervizdíj nem jött be

Vágólapra másolva!
Legfeljebb tíz vendéglőben vezették be országszerte az egy hónapja legálisan szedhető felszolgálási díjat a vendéglátósok szakmai szervezetének felmérése alapján. A szervizdíjtól eredetileg 10-12 milliárd forint bevételt várt a kormány - olvasható a Népszabadságban.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem "fehéredik" a vendéglátás, holott a kormány eredeti szándéka szerint a Nyugat-Európában elterjedt felszolgálási díj e célt szolgálta volna. A borravaló alternatívájaként emlegetett, valójában azzal nem egyenlő szervizdíj október elseje óta számítható fel a magyarországi éttermekben. Mértéke a számla végöszszegének legfeljebb 15 százaléka lehet. Az új típusú bevételből származó összeget az étterem dolgozói között kell kifizetni belső megegyezés szerint, mint hivatalos, a nyugdíjalapot gyarapító jövedelmet.

Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke elmondta: sokan még kivárnak, január végén, február elején látszik majd igazán, hogy mennyien vezetik be első körben a felszolgálási díjat. Csodára várni azonban nem szabad, mert a 19 százalékos januári gázáremelés sok vendéglőst eltántoríthat szándékától. A gázszámla az éttermek teljes kiadásának 15-20 százalékát teszi ki, így jövőre komoly érvágást jelent a drágulás.

Az ipartestület által kiküldött kérdőívekre három helyről válaszolták azt, hogy élnek a szervizdíj lehetőségével. A kizárólag fővárosi éttermek közt van a Gundel, valamint az újlipótvárosi Firkász étterem és kávéház is. Utóbbi társtulajdonosától, Sallai Gergelytől megtudtuk, hogy a szervizdíjat a hétköznapi kedvezményes büféebédre nem, amúgy a teljes étel- és italfogyasztásra alkalmazzák. A vendégek - köztük számos politikus - elfogadták az új rendszert, és nem maradt el az önkéntesen adható borravaló sem. A legkönnyebben a külföldiek veszik tudomásul a dolgot, hiszen ők odahaza már megszokták a kötelező tételt.