Száz kilométerrel rövidül az út Kijevig

Vágólapra másolva!
A jelenleginél 100 kilométerrel rövidebb lesz az út Budapest és Kijev között, a Kárpátok mostani átjáró hágójától ugyanis délebbre kerül az ukrán autópálya. Örülni azonban még korai, a beruházás ugyanis várhatóan csak hét év múlva készül el.
Vágólapra másolva!

A magyar és az ukrán fél kedden Kijevben írta alá azt a megállapodást, amely az összeurópai közlekedési folyosó részeként kijelöli az autópálya határmetszési pontjait - közölte Veres János pénzügyminiszter.

A sztrádát a Barabás-Beregdéda közötti határátkelőnél lehet majd elérni, s mindkét országban az autópálya végétől gyorsforgalmi utat építenek ki.

A magyar oldalon az M3-as autópálya, az eredeti elképzeléseknek megfelelően Vásárosnamény előtt "villásan" ágazik majd el Záhony és Barabás irányába.

Veres János elmondta, hogy a Görbeházáig átadott M3-as autópálya Nyíregyházáig tartó újabb szakaszát az év végén adják át a forgalomnak. A Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti sztrádarész építésére a magyar kormány már kiadta az előkészítési engedélyt.

Az újabb szabolcsi autópályaszakasz építése 2007 után európai uniós forrásból kezdődik meg, és ezután indul a záhony-csapi határállomást bekötő kétsávos, de később akár sztrádává is fejleszthető gyorsforgalmi út kialakítása is.

Veres János tájékoztatása szerint az ukrán fél a határ túloldalán már építi a csap-záhonyi átkelőhelyet bekötő utat. Az ukránok bejelentett tervei szerint a következő hét évben, 4 milliárd euró felhasználásával építi meg az európai 5 számú közlekedési folyosó ukrajnai sztrádarészét Kijevig.

Ennek megvalósítása után, a magyar félnek is meg kell építenie a Vásárosnamény-Barabás közötti M3-as autópályarészt 2014-ig, az újabb uniós költségvetési időszak végéig - jelentette ki a pénzügyminiszter.