Már nem a mind alacsonyabb költség az egyedüli meghatározó a vállalati termelő, kiszolgáló és szolgáltató tevékenységek kihelyezésének helyszínkiválasztásában, hanem például az is, hogy az adott ország milyen nyelvi környezetet kínál. Ebben Kelet-Európa, benne Magyarország, változatlanul versenyképes Indiával - áll a londoni Economist Intelligence Unit (EIU) felmérésében.

A nyugati cégeknek közelsége és üzleti környezete miatt vonzó Közép-Kelet-Európa
Keresendő kifejezés:
Négy jó válaszért egy lakást adunk! - játsszon játékunkon!
A világ legnagyobb, nem befektetői banki jellegű elemző- és előrejelző házának 16 oldalas tanulmánya szerint a globális tevékenységkihelyezési piac éves értéke jelenleg 40-50 milliárd dollár, évente 30 százalékkal bővül, és 2008-ra eléri a 100 milliárd dollárt.
A "robbanásszerű" bővüléséből eddig India húzta a legnagyobb hasznot. Már 2004-ben 700 ezer indiai dolgozott külföldi cégek által oda kihelyezett állásokban. Az elmúlt egy évtizedben az amerikai vállalatok álltak a kihelyezési (offshoring) és kiszervezési (outsourcing) tevékenység élvonalában, szorosan mögöttük következtek a brit cégek.
Most már azonban a kontinentális Európa vállalati szektora adja a legnagyobb új kihelyezési keresletet. Ezek a német, francia és észak-európai vállalatok is ugyanolyan hatékonyság- és költségelőnyökre törekszenek, mint angolszász versenytársaik, de azoknál jóval kevésbé tartják kényelmes megoldásnak tevékenységük igen jelentős részének kihelyezését olyan távoli, csak angol ajkú munkaerőt kínáló országokba, mint India, áll az EIU tanulmányában.
Az elemzés szerint a kontinentális európai vállalatok a saját nyelvükön akarják a fogadó ország szolgáltatásait, és nagyobb mértékű kulturális hasonlóságot is igényelnek. Különösen olyan tevékenységek kihelyezése esetén, amelyek közvetlenül a fogyasztóhoz kapcsolódnak. Előnyben részesítik emellett a fölrajzi közelséget és az azonos időzónát. Ez utóbbi törekvésre alkalmazza a londoni elemző cég a tanulmányban a "nearshoring" kifejezést, a "közeli kihelyezés" új jelenségének leírására.
Az EIU által egy átlagos német vállalat szempontjából összeállított, több mutatót - költség, üzleti környezet, kockázati profil, infrastruktúraminőség - figyelembe vevő kihelyezési helyszínrangsorban az első két helyen Csehország és Magyarország áll azonos pontszámmal, utánuk Lengyelország következik, és India csak a negyedik, Kína pedig a hatodik helyre került.
Az elemzés szerint a közép-európai kihelyezési helyszínek - Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia - egyszerre kínálnak alacsony költséget, magas szakképzettséget, európai uniós szabályozói környezetet és szilárd infrastrukturális hátteret. Ez a térség a belátható jövőben vonzó lesz a magasabb hozzáadottérték-tartalmú szolgáltatások helyszíneként. Az itteni bérköltség még mindig csak mintegy a fele a nyugat-európainak, és a bérinfláció lassult a 2004-es EU-csatlakozás óta.
A fordulatra jellemző, hogy most már indiai cégek is kezdenek közép-európai központokat nyitni a helyi piac ellátására, írja a londoni tanulmány.
Az EIU-elemzés külön esettanulmányt közöl az amerikai Alcoa magyarországi jelenlétéről. A világ legnagyobb alumíniumipari cégének Székesfehérváron van az európai kiszolgáló központja. A vállalat globalizációs igazgatója, Hubert Angleys az EIU-tanulmány szerzőinek azt mondta, hogy a cég olyan helyszínekre települ, amelyek a legkisebb költséggel kínálják az általa igényelt szakértelmet. Magyarország esetében nem annyira a földrajzi helyszín, mint a nyelvtudás döntött.
Az igazgató szerint a magyarországi bérköltség még mindig 50 százalékkal alacsonyabb a legolcsóbb nyugat-európai országénál. Angleys elismerte, hogy egy ideig aggódva figyelte a magyar bérek megugrását, de ma már úgy látja, hogy a bérinfláció lelassult, és a korábban vártnál hosszabb ideig fog tartani, mire a magyar bérszint eléri a nyugat-európait.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.