Perelik a McDonald's-ot és a Burger Kinget

Vágólapra másolva!
Amerikai orvosok egy csoportja pert kezdeményezett a McDonald's és a Burger King éttermi láncok ellen is, miután rákkeltő anyagot találtak a kaliforniai éttermekben eladott sült csirkékben.
Vágólapra másolva!

A Felelős Orvosok Bizottsága a Los Angeles-i legfelső bírósághoz fordult panasszal, hét éttermi lánctól követelve, hogy adjanak felvilágosítást a fogyasztóknak a kérdéses anyag jelenlétéről. A hét lánc éttermeiben pozitívnak bizonyultak a PhIP rákkeltő anyag (heterociklikus aminósav) sült csirkében való jelenlétét kimutató tesztek, és ez az anyag a sültcsirke túlzott mértékű, olajban történt sütésekor keletkezhet.

A PhIP szerepel az államnak a vegyi anyagokra vonatkozó tiltó listáján.

Az orvosi szervezet California állam egyik törvénycikkére hivatkozik, amely kötelezővé teszi a cégeknek a tájékoztatást és a figyelmeztetést, amennyiben rákkeltő vegyi anyagok vannak jelen termékeikben. California államban más amerikai államokhoz képest szigorúbb élelmiszerbiztonsági szabályok vannak érvényben, és e szabályok révén visszaszorult az élelmiszerekbe kerülő vegyszerek használata. Az üzletek például kötelesek felhívni a vásárlók figyelmét arra, hogy ha bizonyos halféleségekben ólom található.

Az érintett éttermi láncok nem nyilatkoztak a kérdésről.

Az orvoscsoport különben az idén már eljárást kezdeményezett a hasábburgonya (frit) tejérzékenységben szenvedők esetében kérdéses glutén tartalma miatt, illetve ezzel összefüggésben, az elmaradt tájékoztatás ügyében.

Kísérleti patkányokon végzett kutatások kimutatták, hogy a hús magas hőmérsékleten történő sütése hozzájárulhat a prosztatarák kialakulásához, mert a szenesedésig sütött, grillezett szeletben (amely lehet akár csirke, hal vagy marha) keletkezett egy bizonyos PhlP nevű vegyület a felelős.

A patkányok szervezetébe a táplálékhoz keverve juttatták be a PhIP-nek nevezett vegyületet, majd pár hét után azt tapasztalták a kutatók, hogy az adott mennyiség genetikai mutációkat okozott az állatok prosztatájában, beleiben és lépében egyaránt. A felfedezés alátámasztja azoknak a korábbi vizsgálatoknak az eredményeit, amelyek összefüggést véltek felfedezni a jól átsütött hús fogyasztása és a prosztatarák gyakorisága között.