Rekordösszegű diákhitelt folyósítanak

Vágólapra másolva!
Minden eddiginél nagyobb összeget, 8,362 milliárd forintot utal át a diákok folyószámláira a Diákhitel Központ az új tanév első folyósítási napján, pénteken.
Vágólapra másolva!

A nagy érdeklődésre tekintettel a következő, november 15-i folyósításhoz az új igénylések leadási határidejét hétfőig meghosszabbították - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója csütörtökön.

A jogosultak egyszerre kapják meg a szeptemberi és az októberi részletet, illetőleg - akik egy összegben kérték - a teljes szemeszterre járó hitelüket. Ez az összeg, az új jogszabály következtében a költségtérítéses képzésben résztvevő hallgatók számára akár 200 ezer forint is lehet.

Őri András tájékoztatása szerint 13 359 új igénylő van, zömében első évfolyamos hallgató. Velük együtt 2001-en, a diákhitel megnyitása óta, csaknem 225 ezren vették igénybe ezt a lehetőséget, és jelenleg mintegy 80 ezren vesznek fel diákhitelt.

A költségtérítéses képzésben résztvevőknek, az idei tanévtől havi 40 ezer forintban maximálták a hitel összegét. A régebbi igénylők egyötöde, a most csatlakozottak 61 százaléka kérte a maximális összeget.

Újdonság az is, hogy a doktorandusok és a szakirányú továbbképzésben résztvevők is kaphatnak diákhitelt. Közülük majdnem félezren kértek ilyen hitelt. A külföldi tanulmányokhoz viszont kevés, csupán 15 igénylés érkezett eddig.