Egyszerűsödhet a pályázatok rendszere

Vágólapra másolva!
A pályázatírók reményei szerint gyorsabb, áttekinthetőbb lehet jövőre az eljárásrend. Szakértők szerint még az is elképzelhető, hogy januártól lesznek olyan kis összegű támogatások, amelyeket a keretösszeg kimerüléséig egyszerű elbírálás után, lényegében automatikusan megkaphat minden pályázó.
Vágólapra másolva!

További egyszerűsítést jelentene, ha az államigazgatásnak amúgy is rendelkezésre álló adatokat ezentúl nem a pályázónak kellene beszereznie. Az eddigi gyakorlattal ellentétben, a pályázatok beadásakor valószínűleg elég lesz a számtalan - pénzintézeti, önkormányzati és céges - igazolás helyett, a pályázó saját nyilatkozata, és csak a győztesnek kell a hivatalos papírokat benyújtania - írja a Napi Gazdaság.

A bankok is üzletet látnak az uniós pénzek lehívásában való közreműködésre, ezért többen is külön üzletágat építettek ki erre a célra. Az uniós forrást felvenni szándékozó cégek a bankgaranciát keresik leginkább, de a keresett termékek közé tartozik a hiteligérvény és a támogatás-megelőlegzés is.

Az idén záruló Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) keretében nyújtott támogatások helyébe 2007-ben már a Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott támogatások lépnek, amelyek középpontjában a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a fenntarthatóság ösztönzése áll. A felhívások valószínűleg január-februárban jelennek meg és április 1-jétől lehet majd pályázatot benyújtani.

A költségvetési és uniós pályázati rendszereket illetően a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot tartja fontosnak Tardos János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ellenőrző bizottságának tagja. A tervezhetőséggel kapcsolatban az a legnagyobb gond, hogy az idén például nem lehetett tudni, milyen pályázatok lesznek, így pénzügyileg és szakmailag is borzasztó nehéz rájuk készülni - mondta Tardos. Szerinte elvárható minimum, hogy 2007 januárjában már látható legyen, mely lehetőségek lesznek megnyitva 2007 és 2008 folyamán, sőt jó lenne, ha már ekkor körvonalazódna, hogy 2009-ben mi várható. Sokat segítene az is, ha egységesítenék a pályázatok rendszerét, ma ugyanis jelentős eltérések vannak, s olyan extrém elvárások is előfordulnak, hogy például a betű méretét és típusát is kikötik.

A kiszámíthatóság alatt azt érti Tardos, hogy az államnak is szigorú határokat kellene tartania az elbírálási időszakban. Jelenleg ugyanis 3-6 hónappal hosszabb ez az idő, mint ami elvárható lenne. Ez pedig komoly pluszköltségeket jelent a vállalkozóknak, hiszen fizetniük kell az előfinanszírozás terheit.