Vágólapra másolva!
Dinamikusan fejlődik a magyar elektronikus gazdaság. A vállalati és lakossági ügyfelek száma a mobilbanki szolgáltatások esetében ugrásszerűen megnőtt az elmúlt évben. Emellett jelentősen fejlődhet az internetes kereskedelem is a virtuális bankkártyák, az úgynevezett webkártyák terjedésével.
Vágólapra másolva!

2006 harmadik negyedévének végén több mint 1,5 millió lakossági és közel 108 ezer vállalati ügyfél rendelkezett mobilbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel a hazai hitelintézeteknél - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt., a T-Mobile és a Sun Microsystems Kft. együttműködésével készített felméréséből.

A megelőző egy év alatt a lakossági ügyfelek száma 65 százalékkal, a vállalati ügyfelek száma 40 százalékkal nőtt. A mobilbanki szolgáltatással rendelkező bankoknál az ilyen szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek aránya 24,1 százalék volt a harmadik negyedév végén, míg a vállalati ügyfelek 17,9 százaléka használta a mobiltelefont banki szolgáltatások igénybevételére.

A bankok a mobilbanki ügyfelek igen dinamikus további emelkedésére számítanak a következő időszakban is. A várakozások szerint a lakossági mobilbanki ügyfelek száma 2007 első félévének végére - éves szinten közel 40 százalékkal növekedve - megközelítheti az 1,82 milliót.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az internetes kereskedelem fejlődését segíthetik azok a virtuális bankkártyák, az úgynevezett webkártyák, amelyek kizárólag interneten keresztüli vásárlások lebonyolítására használhatók. 2006. szeptember 30-án közel 100 ezer webkártya volt használatban, ez 65 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A webkártyák számának megadásával az online módon vásárló ügyfél kiküszöböli a saját bankkártyaszámmal való visszaélés lehetőségét, hiszen elkülönült kártyaszámot használ az internetes vásárlásokra. A webkártyán elérhető pénzösszeget a tulajdonos tetszése szerint tudja változtatni, és általában csak a vásárlás lebonyolítását megelőzően helyez el pénzt a kártyán.