A Goldman szerint túlértékelt a forint

Vágólapra másolva!
Profitkivételt tanácsol felzárkózó piaci pozíciókat tartó ügyfeleinek a Goldman Sachs, arra hivatkozva, hogy a globális hitelpiaci sokk "fájdalmas" korrekciót indíthat el az eddig szárnyaló latin-amerikai, kelet-európai és egyes ázsiai befektetési termékek árfolyamában. A cég szerint a forint is jelentősen túlértékelt.
Vágólapra másolva!

A Goldman Sachs Londonban idézett belső ügyfélértesítői szerint az amerikai székhelyű pénzügyi szolgáltató cég "rövid távú elővigyázatossági intézkedésként" javasolja a profitkivételt a felzárkózó piacokon. A bank saját pozícióit már zárta is a brazil és a mexikói tőzsdéken, miután - a hétfői The Daily Telegraph megfogalmazása szerint - "zsíros hasznot zsebelt be" az ottani fellendülésen.

A londoni napilap szerint a Goldman Sachs figyelmeztetéseit valószínűleg "homlokráncolással fogadják banki körökben", miután az amerikai bank haladt az élen a "határgazdaságokban" - elsősorban is Brazíliában, Oroszországban, Indiában és Kínában - történő befektetésekben.

A GS egyik leirata szerint a ház "folytatódó sebezhetőséget" lát a felzárkózó piacokon. "Ahogy az augusztusi (befektetői) visszavonulások is mutatták, a piac még inkább aggódni kezdhet amiatt, hogy a pénzügyi gondok átszűrődhetnek az amerikai és a világgazdasági növekedésbe ... jóllehet az augusztusi esetben a felzárkózó piaci értékpapírokra átterjedő járvány rövid életűnek bizonyult, de egyben fájdalmas is volt ... úgy gondoljuk, megfontolt cselekedet lenne a haszon elkönyvelése", áll az egyik idézett, ügyfeleknek szánt leiratban.

A Goldman Sachs a felzárkózó piaci valutákat is túlértékeltnek tartja; a forintot például 42 százalékkal, a lengyel zlotyt 60 százalékkal. A ház különösen aggályosnak tartja a térségbe áramló külföldi tőke szerkezetét, megállapítva: a felzárkózó Európába érkező tőkének mindössze a negyede a nettó közvetlen külföldi befektetés, miközben Latin-Amerikában ez az arány 50 százalék.

A túlfűtöttségtől fenyegetett Kelet- és Közép-Európa jelentős részén "forró pénzek" finanszíroznak hatalmas folyómérleg-hiányokat; a folyó deficit Romániában az idén eléri a GDP-érték 11,3 százalékát, de Észtországban 17 százalék, Lettországban pedig 25 százalék lesz - áll a figyelmeztetésben.