Módosultak a beruházási támogatások szabályai

Vágólapra másolva!
A Hankook-ügy nyomán új szövegű rendelet pontosítja, mely jogszabályokat kell betartani ahhoz, hogy egy beruházó egyedi kormánydöntés alapján odaítélt támogatást kapjon. Az új szabályokat a folyamatban lévő támogatási eljárásokban is alkalmazni kell.
Vágólapra másolva!

Néhány kisebb szabályt - így például a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozót - módosít a gazdasági és közlekedési miniszter a kormány egyedi döntésével megítélhető támogatások szabályait tartalmazó rendeletében. A jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.

A kutatás-fejlesztési célú beruházásoknál eddig annyit írt elő a rendelet a támogatás feltételeként, hogy a beruházás költsége érje el a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget, az új munkahelyek száma pedig legalább 10 legyen. A módosítás meghatározza, hogy mi számít bele a 10 millió euróba.

Így számba kell venni a beruházás céljait szolgáló tárgyi eszközöket, az immateriális javak közül pedig - egyebek mellett - a találmány, a szabadalom, a szoftver tulajdonjogának megszerzését, az új munkakörökben dolgozók személyi jellegű ráfordításait 24 hónapra számolva, továbbá (csak a kis- és középvállalatoknál) az előkészítő tanulmány és a tanácsadás költsége is beszámít a keretbe.

A miniszter eddig is utalt arra, hogy támogatás csak annak jár, aki betartja a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó, az államháztartási törvénybe foglalt előírásokat. A módosítás - melynek hátterében nyilvánvalóan a Hankook-beruházás ügye áll - megjelöli azt is, hogy mely szabályokat kell figyelembe venni.

Így például be kell tartani az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló jogszabályokat, a munkaidőre, a pihenőidőre, a rendkívüli munkavégzésre, valamint a szabadságra vonatkozó rendelkezéseket, és nem lehet megsérteni a jogszabályban vagy kollektív szerződésben megállapított munkabér összegére, valamint a munkabér védelmére vonatkozó rendelkezéseket.

A módosítás kivette a rendelet mellékletét, amely a támogatás igénylési űrlapja volt, és előírta, hogy az új szabályokat a folyamatban lévő támogatási eljárásokban is alkalmazni kell.