Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2007-ben a GDP 5,5 százalékát érte el és már negyedik negyedéve folyamatosan csökken - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.
Az MNB által publikált pénzügyi számlák adatai szerint 2007-ben az év egészét tekintve az államháztartás nettó finanszírozási igénye 1384 milliárd forint volt, ami a GDP 5,5 százalékával egyenlő. A negyedik negyedéves finanszírozási igény a negyedéves GDP 8,9 százalékát tette ki, összege 616 milliárd forint.
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága - a túlzott hiány eljárás keretében az Európai Bizottságnak jelentett érték - 2007 végén a GDP 66,0 százalékát tette ki, 16 736 milliárd forintot.
A központi kormányzat elsősorban betéteinek felhasználásával, egyéb követeléseinek csökkentése mellett főleg államkötvények kibocsátásával és egyéb kötelezettségek vállalásával fedezte finanszírozási igényét. A hosszú lejáratú állampapírok nettó kibocsátása jelentősen nőtt, ugyanakkor a rövid lejáratú értékpapírokban megtestesülő adósság kismértékben csökkent.
A helyi önkormányzatok finanszírozási igényüket hosszú lejáratú értékpapírok kibocsátásával és a központi kormányzattól kapott rövid lejáratú hitelek felvételével fedezték. A helyi önkormányzatok kötvénykibocsátása az előző negyedévhez hasonlóan történelmi csúcsot ért el a negyedik negyedévben is.
A társadalombiztosítási alapok bevételi többlete lehetőséget adott a központi kormányzattól kapott hitelek visszafizetésére.
A pénzügyi számlák adatai szerint a háztartások nettó finanszírozási képessége 2007-ben 437 milliárd forint volt, a GDP 1,7 százaléka. A negyedik negyedéves nettó finanszírozási képesség a negyedéves GDP 5,2 százaléka volt (357 milliárd forint). A háztartások pénzügyi eszközei közül a készpénz, a betétek, a befektetési jegyek, az életbiztosítási és a nyugdíjpénztári követelések növekedtek jelentősen. Számottevő volt ugyanakkor a rövid lejáratú állampapírok eladása.
A háztartások gazdálkodását jellemző mérleg másik oldalán, a kötelezettségeknél, meghatározóvá vált a hosszú lejáratú devizahitel, de az állomány növekedése némileg elmaradt a harmadik negyedévi csúcsértéktől. A forint kisebb mértékű gyengülése következtében a háztartások devizahitel-tartozásainak állománya 37,7 milliárd forinttal növekedett 2007 negyedik negyedévében.
A nem pénzügyi vállalatok nettó finanszírozási igénye a pénzügyi számlák adatai szerint 2007-ben 1019 milliárd forint, a GDP 4,0 százaléka volt. A negyedik negyedéves finanszírozási igény a negyedéves GDP 4,2 százalékát érte el (288 milliárd forint). A nem pénzügyi vállalatok pénzügyi eszközeik közül elsősorban folyószámla betéteiket, hosszú lejáratú hiteleiket, egyéb követeléseiket és nem tőzsdei részvényeiket növelték. A kötelezettségek esetében a hosszú lejáratú hitelek, a nem tőzsdei részvények, az egyéb tulajdonosi tartozások és az egyéb tartozások növekedése volt a meghatározó.
A külföld nettó finanszírozási képessége (a nemzetgazdaság finanszírozási igénye) 2007-ben a pénzügyi számlák adatai szerint a GDP 7,4 százalékát tette ki, az összeg 1.876 milliárd forint. A negyedik negyedéves finanszírozási igény a negyedéves GDP 6,5 százaléka volt1 (451 milliárd forint).
A külföldiek a pénzügyi eszközeik közül elsősorban hosszú lejáratú hiteleiket növelték, de jelentős volt a lekötött betétek, a hosszú lejáratú értékpapírok, a nem tőzsdei részvények és egyéb tulajdonosi követelések növekedése is, miközben számottevően csökkent a folyószámla betétekben és a tőzsdei részvényekben fennálló követelés. A tartozások közül tranzakcióból eredően a hosszú lejáratú hitelek, a nem tőzsdei részvények és a lekötött betétek növekedtek jelentősen, míg a rövid lejáratú értékpapírok és a rövid lejáratú hitelek számottevően csökkentek.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.