Gyorsul a bolgár infláció

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A bolgár központi bank azzal számol, hogy az év végén 7-8 százalék lesz az infláció. Dimitar Kosztov jegybanki alelnök az élelmiszerárak emelkedésével indokolta, hogy miért nem teljesül a kormány 2008 végére vonatkozó 6,9 százalékos inflációs célja. Idén áprilisban 14,6 százalék volt az éves infláció. A tavalyi infláció 12,5 százalék volt, ami a legmagasabb 2000 óta és jelentősen felülmúlta a 2006. évi 6,5 százalékot.

A tavalyi bolgár infláció az egyik legnagyobb volt az Európai Unióban. Ennek az oka a magánszektorban végrehajtott jelentős béremelés volt, illetve az élelmiszerárak drágulása, amit a mezőgazdasági terméseredmények komoly visszaesése váltott ki a súlyos szárazság következtében.