Befektethet bárki, ha Putyin engedi

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök új bizottság felállításáról határozott a külföldi tőke beáramlásának szabályozása érdekében. A különbizottságot maga a miniszterelnök vezeti, és lényeges befektetések esetén a külföldi vállalkozók számára gyakorlatilag megkerülhetetlen lesz - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Putyin a májusban elfogadott új orosz privatizációs törvény szellemében jár el, ezúttal is a külföldi tőke állami (és egyben saját) ellenőrzését erősíti. A privatizációs törvény 42 stratégiai területen - többek között a nyersanyagkitermelésben, a hadi-, a repülőgép- és a hajóiparban, valamint az atomipar területén is megtiltotta a külföldi cégek megjelenését.

Ahol mégis engedélyezik más államok cégeinek piaci megjelenését, ott 50 százalék fölött a bizottság jóváhagyása szükséges, ha pedig állami tulajdonú vállalatról van szó, akkor már 25 százalék fölött a testület (és Putyinn) bólintása szükséges - áll a Világgazdaság hasábjain.

A miniszterelnök azzal igyekszik eloszlatni az aggályokat, hogy csupán a külföldi szerepvállalás szabályozásáról, egyszerűsítéséről és átláthatóvá tételéről van szó, azonban Putyin egy másik megjegyzéséből arra lehet következtetni, hogy valószínűleg az orosz nagyvállalatok külföldi terjeszkedésének útjába állított akadályokra hozott válaszlépésről is szó lehet.

Oroszországban egyre több kulcsszektorból szorulnak ki a külföldi vállalatok.