Darling: Évekig tart még a válság

Vágólapra másolva!
Évekig tartó nehézségeket jósolt a brit gazdaságban szombaton közölt nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter, elismerve, hogy a baj sokkal nagyobb a korábban gondoltnál. Az euróövezeti jegybank (EKB) vezetője ugyanakkor a piaci és elemzői hangulatnál jóval derűlátóbb előrejelzést adott a valutauniós gazdaság közeljövőbeni teljesítményéről.
Vágólapra másolva!

Alistair Darling pénzügyminiszter a szombati The Times által közölt terjedelmes interjúban a nagybani globális likviditási válság egy évvel ezelőtti kezdete óta az eddigi legpesszimistább brit kormányzati véleménynek adott hangot, mondván: karácsonykor a legtöbben még abban reménykedtek, hogy ez év őszére javulás lesz, most már azonban a legtöbben látják, hogy a helyzet ennél sokkal komolyabb.

Darling szerint a brit gazdaság "nagyon-nagyon nehéz időszakot" él át. Elismerte: nem tudja megmondani, hogy mindez meddig tart. Kijelentette ugyanakkor: Nagy-Britannia jó eséllyel még a 2010-ben esedékes következő választások idején is "szenvedni fog".

A pénzügyminiszter szerint azonban Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - nincs recesszióban, és jó helyzetben van a gazdasági megtorpanás kezeléséhez. Független londoni elemző házak ebben nem ennyire bizonyosak.

A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) által csaknem ötezer brit vállalat bevonásával elvégzett legújabb felmérés azt jelezte, hogy a brit feldolgozó és szolgáltató szektor egyes mutatói történelmi mélységekben, az 1990-es évek elejének recessziója óta nem látott szinteken járnak, és ha a jelenlegi folyamatok fennmaradnak, a brit gazdaságot már csak egyetlen negyedév választja el a technikai recessziótól.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző háza - által Londonban e héten kiadott, augusztusra szóló világgazdasági prognózis a fejlett ipari gazdaságok közül a brit növekedési kilátást rontotta a legsúlyosabb mértékben: a cég Nagy-Britanniában jövőre már csak 0,5 százalékos GDP-növekedést vár az eddig jósolt 1,5 százalék helyett.

Darling a szombaton közölt Times-interjúban alig burkoltan a bankrendszert tette felelőssé a kialakult helyzetért, mondván: a mostani problémákat az okozta, hogy túl sok bank "igen magas vezetői szinten sem fogta fel" a vállalt kockázatok mértékét.

A nem elsőrendű - subprime - amerikai jelzálogadósi körből kiindult nagybani hitelpiaci válság miatt a bankközi - és ennek nyomán a kiskereskedelmi szintű - likviditáspiac valóban szinte kiszáradt, mivel a bankok még mindig nem tudják egymásról teljesen, hogy melyiküket milyen mértékben sújtja a jelzálog-kötelezettségekkel egybecsomagolt, kockázatterítés céljából értékpapírosítva árult befektetési termékek értékvesztése, és így nem hajlandók egymásnak hitelezni.

Az euróövezeti jegybank elnöke azonban változatlanul derűlátó. Jean-Claude Trichet a szombati Financial Timesban megjelent nyilatkozatában kijelentette: az euróövezeti gazdaság az idei második-harmadik negyedévben ugyan "gödörbe került", de utána "fokozatos visszatérés" vérható a mérsékelt ütemű növekedéshez.

Trichet nem ejtette ki a recesszió szót, független londoni elemzők azonban már igen. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által kiadott heti világgazdasági makrofolyamat-elemzések legutóbbi összeállítása úgy fogalmazott, hogy az euróövezet a "recesszió szélére" került. A ház elemzői azzal számolnak, hogy az euróövezeti GDP-érték a második negyedév egészében 0,5-1,0 százalék közötti mértékben visszaesett, a harmadik negyedévben zéró növekedés lesz, és mindössze "marginális" felfutás valószínű a negyedikben.