Megint veszteséges volt az Elcoteq

Vágólapra másolva!
Az elektronikai gyártási szolgáltatásokat nyújtó, finn Elcoteq Network Corporation - műfajában a legnagyobb Európában és a hatodik a világon - a második negyedévben 12,8 millió eurós veszteséget szenvedett adó után, a tavalyi második negyedévi, 19,8 milliós hiány helyett. Az idei első negyedévinél azonban kissé nagyobb volt a veszteség.
Vágólapra másolva!

A cég a második negyedévre már nem számolt el szerkezet-átalakítási tételeket, miután korábban erőteljesen beruházott, a korábbi szűk termelési keresztmetszetek enyhítése végett. Ám az Elcoteq továbbra is nyögi a finn Nokia mobiltelefongyár elmaradó megrendeléseit.

A nettó bevétel 6,6 százalékkal 904,8 millió euróra csökkent 968,3 millióhoz képest, jelentették a cégnél szerdán. Egész évre is a tavalyinál kisebb bevételre számítanak most az Elcoteqnél, három hónapja még azonos bevételben bíztak.

Az egy évvel korábbihoz képest Európában az értékesítés 13,9 százalékkal 414,3 millió euróra csökkent, Ázsiában 14,2 százalékkal 233,1 millió euróra fogyatkozott, az amerikai földrészen 19,5 százalékkal 257,1 millió euróra gyarapodott.

Az első negyedévben az Elcoteqnek 11,6 millió eurós vesztesége volt adó után, a tavalyi első negyedévi, 46,9 milliós hiány helyett.

A veszteség annak ellenére csökkent, hogy beruházásra 27,7 millió eurót költöttek, több mint kétszer többet az egy évvel korábbi 11,2 milliónál.

A nettó bevétel 908,7 millió euróra csökkent 952,5 millióhoz képest.

Az egy évvel korábbihoz képest Európában az értékesítés 7,4 százalékkal 465,4 millió euróra csökkent, Ázsiában 7,3 százalékkal 214,4 millió euróra fogyatkozott, az amerikai földrészen 7,2 százalékkal 228,9 millió euróra gyarapodott.

Tavaly az utolsó negyedévben az Elcoteq vesztesége 34,5 millió euróra ugrott adó után a 2006-os negyedik negyedévi, 300 ezer eurós veszteséghez képest. Ezzel egész évben az adó utáni veszteség 108,38 millió euró lett a többségi részesedésekből, 2006-ban még 12,065 milliós többletet ért el a cég. Azonban már a 2006-os eredmény is 71 százalékkal kisebb volt a 2005-ösnél, mert a cég folytatta erőteljes és költséges beruházási programját, számítva vevői jó növekedési előrejelzéseire, ám ezek az előrejelzések nem váltak valóra.

A tavaly tovább sokasodott nehézségekért az átszervezés, a hatékonyságnövelés egyszeri kiadásait és főleg a finn Nokia mobiltelefongyár várakozástól elmaradó megrendeléseit okolták a cégnél, miközben a Nokián kívül a többi megrendelőjük számára majdnem 30 százalékkal nőtt az eladás. Csökkent a termelés a németországi telephelyen a második félévben, Szentpétervárott alacsony maradt a kapacitás-kihasználás, és termelési problémák jelentkeztek Mexikóban is. Ezeken a bajokon segíteni igyekeztek a mostani első negyedévben, és az első eredmények már mutatkoznak a veszteség csökkenésében.

A tavaly év elején meghirdetett, 35 millió euróba kerülő akcióterv várhatóan évi 20 millió eurós megtakarítást hoz már az idei évtől.

A nettó bevétel az utolsó negyedben 3,9 százalékkal 1,062 milliárd euróra csökkent a 2006-os utolsó negyedévi 1,105 milliárdhoz képest. Ezzel az egész évben a bevétel 4,043 milliárd euró volt, 5,6 százalékkal kevesebb a 2006-os 4,284 milliárdnál.

Tavaly Európában az értékesítés 14,4 százalékkal 2,076 milliárd euróra csökkent, Ázsiában 1,5 százalékkal 1,11 milliárd euróra nőtt, az amerikai földrészen 11,9 százalékkal 855,7 millió euróra gyarapodott. Ott 2004 végén megszerezték a francia Thomson mexikói érdekeltségét.