Bizottság előtt a harmadik költségvetés

Vágólapra másolva!
A parlament gazdasági bizottsága általános vitára alkalmasnak minősítette a jövő évi költségvetési javaslatot, valamint az azt megalapozó törvénymódosításokat szerda délelőtti ülésén.
Vágólapra másolva!

Mindkét törvényjavaslat 15 igen és 12 nem szavazattal jutott tovább. Az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők szavaztak igennel. A kormány nevében Engyel Gyula a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese indokolta a jövő évi költségvetési javaslatot. Végig a kormány másodszor beterjesztett javaslatáról beszélt, holott kedden már kiderült, hogy az jelentősen módosul, és ez a költségvetési bizottság ülésén vitát is kavart.

Beszélt viszont a legfrissebb módosításról Kovács Árpád az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Kijelentette, hogy 300 milliárd forint különbség lesz a másodszor benyújtott javaslat és annak módosított változata között. Az elnök kritikával illette a "második" költségvetési javaslatot, amely szerinte "fűnyíró elven" csökkentette a kiadásokat.

A módosítás utáni legújabb verzióról véleményt fog mondani az ÁSZ - közölte Kovács Árpád. Felhívta a figyelmet arra, hogy a stagnáló gazdaságban - a legújabb verzió ezt tartalmazza majd - növekedni fog a korrupció, márpedig jó lenne azt a jelenlegi szinten tartani.

Az állam működési költségeinek csökkentése kapcsán pedig úgy vélte, hogy ezek kétharmadát különféle nemzetközi szabályok és elkötelezettségek miatt nem lehet csökkenteni. Példaként említette a Magyar Tudományos Akadémiát, a bíróságokat, a versenyhivatalt, a külügyet és az uniós befizetéseket.

Végül két javaslatot tett Kovács Árpád: a parlament növelje a jövő évi költségvetés tartalékait, illetve a hiány finanszírozásánál - a kamatemelkedés miatt - kalkuláljon 100 milliárd forintos nagyságrenddel nagyobb összeggel.

Fónagy János (Fidesz) egyebek mellett az útalap 30 milliárdos megkurtítását és a gazdaságösztönző előirányzatok jelentős csökkentését kifogásolta. Göndör István (MSZP) pedig arról beszélt, hogy készen állnak a tartalék növelésére, "bár ehhez el kell venni valahonnan a pénzt".

Podolák János (MSZP) bizottsági elnök összefoglalójában arról beszélt, hogy a kormány pénteken beadja a módosító javaslatait, ebben 320 milliárd forinttal csökkennek az adóbevételek, a kiadások pedig 400 milliárddal lesznek kisebbek. A költségvetés hiánya 2,9 százalékról 2,6 százalékra esik vissza.

A jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomag 18 jogszabályt módosít - mondta az előterjesztő Engyel Gyula. A pénzügyminisztériumi főosztályvezető helyettes egyebek mellett az államháztartási törvényt emelte ki, amelyben változnak a zárszámadás ellenőrzési szabályai.

Göndör István (MSZP) azt kérdezte, hogy szerepel-e a javaslatban az a szabály, hogy az önkormányzatoknak független könyvvizsgálót kell alkalmazniuk. Engyel Gyula a kérdésre nemmel válaszolt.