Veres gigaberuházásokat "hozhat" Kínából

Vágólapra másolva!
Kínai cégek nagyberuházások esetleges magyarországi megvalósításáról tárgyal Kínában Veres János. A Világgazdaság úgy tudja, a pénzügyminiszter azért utazott kedden az ázsiai országba, hogy egy kétszázmilliárd dollár összértékű, két nagyobb elemből álló projektről tárgyaljon az illetékesekkel. A pénzügyminiszter pénteken határozottan cáfolta a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent hírt. A pénzügyminiszter nem folytatott Kínában 200 milliárd dollár értékű kínai projektekről tárgyalásokat - a pénzügyminisztérium közleménye szerint.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság információi szerint Kína 200 milliárd dollárt tervez befektetni a kelet-európai régióban, annak érdekében, hogy a térségből kiindulva további beruházásokat hajtson végre Nyugat-Európában. Veres János azt szeretné elérni, hogy Magyarország legyen a kínai beruházások bázisa, ez közvetlenül és közvetetten is komoly bevételeket jelentene.

A konkrét tervek szerint egyrészt a világ 57. legnagyobb forgalmú építőipari cége, a Shanghai Construction Group (SCG) szeretne üzletekhez jutni a régióban, és ehhez hozná a finanszírozást is. (A vállalat több vasútvonatalat, hidat épített Kínában, s húsz országban vett részt főleg infrastrukturális beruházásokban.) Emellett a kínai fejlesztési bank szeretne aktív szerepet vállalni a közép-európai régióban, a pénzintézetet többféle konstrukció érdekelné, beleértve a hitelkihelyezést és az alapkezelést is.

Kína már egyébként többször jelezte, központi, esetleg elosztó szerepet szán Magyarországnak európai piacnyerésében. Itt él a térségben a legnagyobb lélekszámú kínai kolónia, több működőtőke-befektetést hajtottak már végre kínai cégek, ráadásul megtelepedett már az országban a Bank of China.

Veres János pénzügyminiszter határozottan cáfolt pénteken a Világgazdaság hírét. A pénzügyminiszter nem folytatott Kínában 200 milliárd dollár értékű kínai projektekről tárgyalásokat - a pénzügyminisztérium közleménye szerint.