Vágólapra másolva!
Jövő év második felében indulhat meg a reálgazdaság növekedése Magyarországon Simor András szerint. A jegybankelnök azért ezt az időpontot tartja reálisnak, mert a Magyarország számára legfontosabb uniós piacok addigra kapnak erőre.
Vágólapra másolva!

Simor András, a jegybank elnöke szerint a jövő év második felében indulhat meg a reálgazdaság növekedése Magyarországon - az MNB vezetője erről az M1 tévécsatorna A szólás szabadsága című műsorában beszélt. Mint mondta, a világgazdasági folyamatok alapján ez az időpont látszik reálisnak, mert az EU-ban is akkorra várható a reálgazdaság szűkülésének vége. Ez pedig meghatározó a magyar export számára - mondta a jegybank elnöke. Hozzátette: az ország eladósodottsága miatti visszafogott belső keresletre tekintettel a gazdasági növekedés motorja ugyanakkor csak a kivitel lehet.

Simor egyetért azzal, hogy a gazdaságnak alacsonyabb alapkamatra lenne szüksége, de mint mondta, a jegybanknak figyelemmel kell lennie a pénzügyi stabilitásra, az adósság finanszírozásra is. Egy normális gazdaságban hasonló helyzetben már januárban 2-4 százalékkal csökkenteni kellett volna az alapkamatot, de ez az út Magyarország számára az eladósodottság miatt nem volt járható - tette hozzá.

Az elmúlt hónapok kamatcsökkentését is az tette lehetővé szerinte, hogy javult a pénzügyi stabilitás és a következő hónapokban is csak olyan mértékű és ütemű kamatcsökkentés lehetséges, amilyet a pénzügyi stabilitás megenged. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezete biztosítja a tervezett 3,8 százalékos államháztartási hiányt, és ezt a jegybank fontosnak is tartja.

A jegybank elnöke úgy látja, hogy Magyarország pénzügyi sebezhetősége csökkent, így kevésbé szorul rá a külföldi befektetők finanszírozására, akiknek pedig nőtt az igénye erre. Simor ezzel indokolta, hogy Magyarország kezdeményezte a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) az általuk nyújtott hitelkeret lehívási határidejének kitolását. A jegybank elnöke - bár részleteket nem árult el - úgy fogalmazott: az IMF Magyarországon tartózkodó küldöttségével a "tárgyalások lezárultak, és eredményesen zárultak le". A tárgyalások eredményeiről hétfőn tartanak sajtótájékoztatót.