Az Európai Unió többmilliárd eurós mentőcsomagot állít össze Görögország számára - írta a hétvégén több európai újság. A csomag részleteiről hétfőn dönthetnek az eurózóna pénzügyminiszterei. Az információkat tagadta az Európai Unió és Németország is. Ha az EU nem segíti ki a csőd közelébe jutott Görögországot, később nehéz helyzetbe kerülhet az ugyancsak nagymértékben eladósodott Spanyolország és Olaszország is.

Tüntetések a görög megszorítások miatt
Milliárd eurós nagyságrendű mentőcsomagot állítanak össze Görögország számára Brüsszelben. A mentőcsomagról, amely akár 25 milliárd euró is lehet, elsőként a brit Guardian és a francia Le Monde számolt be még szombaton.
Az Európai Bizottság spekulációnak minősítette az információkat, a német pénzügyminisztérium - amelynek a The Guardian szerint kulcsszerepe volt a megoldás kidolgozásában - pedig azt közölte, hogy Berlinnek nincsen tudomása görög mentőcsomagról, és az athéni kormányzat nem is kért segítséget.
A Reuters hírügynökség azonban a cáfolatok után magas beosztású brüsszeli forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a 16 euróövezeti pénzügyminiszter hétfőn várhatóan megállapodásra jut a görögországi segélyakcióról, konkrét összegekről pedig a görög igények ismeretében tárgyalnak majd. A dpa német hírügynökség is hasonlóan értesült az Európai Bizottságtól.
A sajtóhírek szerint szerint a pénzügyminiszterek hétfőn két változatról tárgyalhatnak. Az egyik megoldás szerint Görögország az uniós tagállamokkal kötött kétoldalú megállapodásokkal juthat hitelhez. A tárgyalásokat az Európai Bizottság szervezné. A másik változat szerint az Európai Bizottság venné fel a hitelt Görögország számára, amelyre a tagországok vállalnának garanciát.
Azért nem egyszerű megoldást találni, mert az EU működéséről szóló szerződés szerint a tagállamok "nem felelnek egy másik tagállam (...) kötelezettségeiért, és nem vállalják át azokat". A szerződés tehát megtiltja a pénzügyi problémákkal küzdő tagállamok megsegítését.
Az EU ellenzi, hogy Görögország az IMF-től kérjen segítséget. Az IMF szerepvállalása ugyanis arra utalna, hogy a 16 országból álló euróövezet nem tud megbirkózni az eurót érő első komoly válsággal. A görög kormány korábban jelezte, ha nem kap segítséget az EU-tól, akkor kénytelen lesz az IMF-hez fordulni.
Görögország az idei évre csőddel fenyegető 300 milliárd eurós államadósságot halmozott fel. A görög parlament ezért március elején 4,8 milliárd eurós - 1280 milliárd forintos - megszorító csomagot fogadott el, ennek részeként befagyasztják a nyugdíjakat, létszámstopot rendelnek el a közszférában és összesen 360 millió euró értékben csökkentik a közszolgáltatásban dolgozók bérét és juttatásait. A megszorítások miatt márciusban két országos sztrájk is volt Görögországban.
Görögország gondjai az egész euróövezetet veszélyeztetik, többek között azért, mert egy esetleges államcsőd megrengethet több ugyancsak nagymértékben eladósodott államot, például Spanyolországot és Olaszországot.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.