Visszahívja 58 ezer autóját a Daewoo

Vágólapra másolva!
Gyártási hibákat észlelt három modelljénél a dél-koreai Daewoo gyár, ezért úgy döntött, hogy több mint 58 ezer auót visszahív. Ezzel az autó-visszahívások sorába a Toyota, a Honda, a Suzuki, a Daihatsu és a szintén dél-koreai Hyundai után a Daewoo is beállt.
Vágólapra másolva!

Gyártási hibák miatt több mint 58 ezer autót hív vissza Dél-Koreában a Daewoo gyár - közölte az ázsiai ország közlekedései minisztériuma. A hibákat az amerikai General Motors dél-koreai leányvállalatának Winstorm, Lacetti Premier és Damas modelljeinél észlelték. Egyelőre nem közölték, hogy külföldön mely országokban, és hány autót kell majd visszarendelni a szerelőműhelyekbe.

A 2006 és 2007 között forgalmazott Winstorm szabadidőautók kormányainál, a 2009-2010-ben eladott Lacetti Premiere-ek üzemanyag befecskendező rendszerében és a tavaly értékesített Damas kisbuszok biztonsági rendszerében találtak hibát. A visszahívott 58 696 darab járművet mind Dél-Koreában adták el, de a Daewoo szóvivője szerint a visszahívás azokat az országokat is érinti majd, ahova ezeket az autókat exportálták. A Winstorm illetve Lacetti Premier modelleket a világon Chevrolet Cruze illetve Chevrolet Captiva néven árulják.

A Daewoo a Hyundai után a második dél-koreai autógyár, amely ilyen lépésre kényszerült. Az elmúlt hónapokban egyre gyakoribbak az autó-visszahívások világszerte. Elsőként a Toyota rendelt szerelőműhelyeibe több millió autót, gáz- és fékpedál-hibák miatt, majd sorra jelentett be problémákat a Honda, a Suzuki és a Daihatsu is.