MN: Szarvas Ferenc lehet az új MÁV-vezér

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet értesülése szerint Szarvas Ferenc lesz a MÁV új vezére, akinek a vállalat átszervezése lesz a feladata. Felülvizsgálják a regisztrációs jegy intézményét is, addig is júliustól mégsem büntetik majd az enélkül utazókat.
Vágólapra másolva!

A lap információi szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) jelenlegi vezetője, Szarvas Ferenc váltja Andrási Miklóst a MÁV élén. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem erősítette meg a hírt, de nem is cáfolta. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy július 10-e után történhet meg a csere.

A lap több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írja, hogy Szarvas Ferenc személye "üzenet értékű". A 225 milliárd forint adósságot görgető vállalat élére ugyanis olyan ember kerül, aki képes lehet menedzselni a tartozást. A források szerint a jelenlegi ÁKK vezető nem csak ezt, hanem a cég szervezeti átalakítását is feladatul kapja.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy öt, korábban felfüggesztett mellékvonalon indul újra a forgalom: a Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred, Lajosmizse-Kecskemét vonalon indul újra napi két-két járat.

A közlekedési tárca közlése szerint július 1-jétől mégsem kell 500 forintos büntetést fizetniük a regisztrációs jegy nélkül utazóknak. A tárca áttekinti a nemrég bevezetett intézményt, hogy megfelel-e a kitűzött célnak. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület alelnöke, Dorner Lajos szerint a rendszer 300 millió forintos költsége nincs arányban a várható eredménnyel, főleg azért, mert a nyert adatok feldolgozására a társaság (a volánokkal együtt) nincs felkészülve.