[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

> hírek

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac Gazdaság Plusz
90
100
100

Elfogadta a bankadótörvényt a német kormány

MTI|[origo]|2010. 08. 25., 23:38|Utolsó módosítás:2010. 08. 25., 23:39|

Ha a kormányon múlik, Németországban is lesz bankadó, már csak a parlament két házának kell megszavaznia a pénzintézeteknek összesen évi 1,2 milliárd eurós terhet jelentő illetékfajtát. A befolyó összeg a későbbi bankbedőlések megelőzését szolgálná, de az ellenzék szerint ehhez nem lesz elegendő.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A német kormány szerdai ülésén intézkedéseket fogadott el a pénzügyi válságok kivédése céljából: jóváhagyta a bankokra kivetendő illetéket, valamint azt az eljárást, amely bajba jutott nagy pénzintézetek csődhelyzetét, illetve szanálását hivatott szabályozni.

Az illetéknek nevezett bankadóból befolyó milliárdok egy válságalap létrehozását célozzák, ebből lehetne a jövőben segítséget nyújtani a nehéz helyzetbe került pénzintézeteknek. A terv értelmében az érintett pénzintézetek évi több mint 1,2 milliárd eurót kötelesek befizetni az alapba.

Az illeték nem minden piaci szereplőre vonatkozik: bankoknak, takarékpénztáraknak és lakástakarék-pénztáraknak fizetniük kell, a biztosítótárságoknak viszont nem. A takarékpénztárak elutasítják az illetéket, arra hivatkozva, hogy a két évvel ezelőtt kirobbant pénzügyi válságot nem ők idézték elő.

Az ellenzék nevetségesnek tartja a válságalap dimenzióját. Joachim Poss, a szociáldemokraták alsóházi frakciójának helyettes vezetője a ZDF televíziónak nyilatkozva kijelentette: a számítások azt mutatják, hogy ötven évre volna szükség egy újabb nagy pénzügyi válság kezeléséhez elegendő összeg felhalmozásához. "A kormány sem gondolta komolyan, hogy az évi 1,2 milliárd euró elég lesz" - hangoztatta Poss.

A kabinet ülésén elfogadott intézkedéseket még jóvá kell hagynia a parlament mindkét házának. A Bundestagban megvan hozzá a kormánypártok többsége, ám a Bundesratban (a tartományi kormányok küldötteiből álló felsőházban) május óta kisebbségben van a keresztény-liberális koalíció, itt tehát kemény vitákra van kilátás.

A BBC tudósításában megjegyzi, hogy a világ jelentősebb gazdasági hatalmai közül Franciaország és Nagy-Britannia is elkötelezte már magát a bankadó mellett, sőt Barack Obama amerikai elnök is be szeretné vezetni, de megállapodás még nem született róla. Egyes szakértők szerint globális koordináció nélkül az adó sehol sem lehet hatékony.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.

Szavazás

További adatok » Időjárás »