[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

> hírek

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac Gazdaság Plusz
90
100
100

Egyszemélyi vezetés a kormányzati portálokat is üzemeltető cégnél

MTI|[origo]|2010. 09. 06., 19:14|Utolsó módosítás:2010. 09. 06., 19:15|

A Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. igazgatósága a takarékos és átlátható állami gazdálkodás érdekében megszűnik. Feladatait az öt évre megválasztott új vezérigazgató, Pásztory Tamás látja el, jelentette be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hétfőn.

A kormányzati portál és ehhez kapcsolódó rendszerek (például Ügyfélkapu) üzemeltetésével és fejlesztésével, az elektronikus kormányzati gerinchálózat, illetve egyéb informatikai rendszerek fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó KOpint-Datorg Infokommuinikációs Zrt. igazgatósága megszűnik. Az új vezérigazgató Pásztory Tamás, aki eddig a társaság igazgatóságának elnöke volt, közölte hétfőn az MNV.

Az újonnan létrehozott, bővített hatáskörű, ügydöntő felügyelőbizottság elnökévé az MNV sajtóközleménye szerint Urbán Györgyöt, tagjaivá Csizmadia Attilát és Gellén Mártont választották, ugyancsak ötéves időtartamra.

Az MNV Zrt. az új struktúrájú vezetéstől azt várja el, hogy érvényesítse a hatékony gazdálkodás szempontjait, és magas színvonalon lássa el az elektronikus közigazgatási közszolgáltatási feladatokat, áll a közleményben.

A 100 százalékos állami tulajdonban lévő társaság irányítási szerkezetének átalakításáról a Kopint-Datorg egyszemélyes tulajdonosaként szeptember 6-án, alapítói határozatban döntött az MNV igazgatósága.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.

Szavazás

További adatok » Időjárás »