Magyar Nemzet: Májusig dönthet a kormány a szabad vasárnapról

bank, bankcsőd, zárva tábla
Vágólapra másolva!
Januártól életbe léphet az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó jogszabály, a szolgáltatások területét azonban a szabad vasárnap egyelőre nem érintené - mondta Harrach Péter a Magyar Nemzetnek. A nemzetgazdasági tárca szerint május elejére alakulhat ki a kormány végleges elképzelése a szabad vasárnapról.
Vágólapra másolva!

Még a nyári szünet előtt a parlament elé kerülhet a heti pihenőnapról szóló törvényjavaslat - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek. Elmondása szerint a kormánnyal jelenleg folyó tárgyalások alapján úgy tűnik, hogy egyelőre csak a kereskedelem területén lép életbe a jogszabály, a termelés és a szolgáltatás területén csak később módosulnak a rendelkezések.

A lapnak Szatmáry Kristófnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdasági államtitkárának titkárságán elmondták, hogy a háttérszámítások és az egyeztetések jelenleg is tartanak, a kormány végleges elképzelése a szabad vasárnapról pedig április végére, május elejére alakulhat ki. A KDNP által jegyzett javaslatot februárban az országgyűlés foglalkoztatási bizottsága tárgysorozatba vette, de a kormánnyal folyó egyeztetések idejére felfüggesztette a tárgyalását.

Harrach Péter szerint bármely kereskedelmi egység évi 12 alkalommal nyitva tarthatna vasárnap is, így az ünnepi és a nyaralóidőszak igényeit is kielégíthetőnek tartja. Ugyanakkor a családi vállalkozások esetében és a 280 négyzetméternél kisebb boltoknál nem lenne korlátozás a hétvégén. Ezzel azt remélik a javaslat beterjesztői, hogy csökken azok versenyhátránya a kereskedőláncokkal szemben.

A KDNP frakcióvezetője szerint nem kell a munkahelyek megszüntetésétől tartani, mivel eddig is "túlfoglalkoztatták" a dolgozókat. A bevásárlóközpontok szövetsége korábban azt mondta, hogy akár 20-25 ezer munkahely is megszűnhet a korlátozás miatt.