Simor: Az idei 3,9 százalékról jövőre 3 százalékra lassulhat az infláció

Vágólapra másolva!
A jegybank elnöke szerint az MNB-ben relatíve pesszimistán látják a jövőt: a korábban várt 3 százalékkal szemben a jegybank 2,6-2,7 százaléékos GDP-bővülést jósol erre az évre.
Vágólapra másolva!

"A piac arra számít, hogy az olajár nem fog tovább emelkedni, a új termés belépésével a mezőgazdasági árak is kedvezőbbek lehetnek, a viszonylag nyomott belső kereslet le fogja húzni az inflációt, így a jövő év végére 3 százalék körüli inflációt el lehet érni" - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a köztévé Ma Reggel című műsorában.

Simor szerint az idén 3,9 százalék körül lehet az infláció, ez nem tűnik magas számnak, hiszen hosszú évek óta nem volt ilyen alacsony a mutató. Az inflációra a nyersanyagárak hihetetlen nyomást gyakorolnak, ugyanakkor a nyomott belső kereslet, a laza munkaerőpiac pedig lefelé húzza a béreket és az inflációt. Szerinte a külső erők erősebbek lesznek idén, ezért lesz 3,9 százalékos az infláció.

A jegybank elnöke közölte, hogy az MNB-ben relatíve pesszimistán látják a jövőt, mivel szerintük a GDP 2,6-2,7 százalékkal fog növekedni a korábban várt 3 százalék helyett. Hozzátette: Európa jelentős országai adósságválsággal küzdenek, sok helyen költségvetési szigorítások vannak, amelyek kihatnak a magyar exportképességre. A jegybankelnök szerint a kormány költségvetési megtakarításokat megcélzó Széll Kálmán-terve és a konvergenciaprogram a belső keresletet fogja vissza, így a külső és a belső hatásoktól lassabb lesz a gazdasági növekedés. Simor közölte aztz is, hogy átdolgozták a jegybank etikai kódexét, amely szigorúbb lesz a jelenleginél.

Simor július elején egy, másfél héttel ezelőtt rendezett konferencián közölte, az utóbbi egy évben Magyarország helyzete drámaian javult a külső finanszírozás terén". Úgy vélte, ha a GDP-növekedés a következő években 2-3 százalék körül lesz, és a költségvetési intézkedések a várt eredménnyel járnak, akkor a külső adósság fokozatosan csökkenhet. "A költségvetés helyzete is kedvezőbb lett, és a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott intézkedések megvalósulása további javulást hozhat. Emellett a lakosság magatartása is megváltozott a válság óta, a háztartások sokkal óvatosabbak lettek. Összességében Magyarország helyzete nagyon sokat javult" - mondta akkor Simor András és hozzátette, hogy a munkaerőpiacon csak lassú jasvulás várható a jövőben.