Több mint két éve nem látott szintre süllyedt az infláció

Vágólapra másolva!
A várakozásoknál alacsonyabb lett a júniusi infláció. A 3,5 százalékos adat elmarad a jegybank éves, átlagos inflációra vonatkozó 3,9 százalékos becslésétől. Kedvező, hogy az e tekintetben az egyik kockázatos elemnek számító élelmiszerárak májushoz képest csökkentek.
Vágólapra másolva!

Júniusban 3,5 százalékos volt az éves infláció - közölte kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal. Ez meglepetést jelent, a magyar és londoni elemzők ugyanis 3,8 százalékos áremelkedést vártak. (Májusban is a vártnál alacsonyabb volt az infláció, az elemzők által jósolt 4,4-4,5 százalékkal szemben 3,9 százalékos volt a 12 hónapra visszatekintő áremelkedés.) A KSH adatai szerint a 3,5 százalékos éves inflációnál alacsonyabbra legutóbb 2009 áprilisában volt példa, akkor 3,4 százalékos volt az éves árindex.

Júniusban májushoz képest 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak. A havi szintű árcsökkenés elsősorban azzal magyarázható, hogy az élelmiszerek árai egy százalékkal csökkentek. Mindez úgy, hogy az úgynevezett idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcsök) 9,2 százalékkal lettek olcsóbbak, a többi élelmiszer ára pedig 0,3 százalékkal emelkedett. Éves szinten viszont az élelmiszerek ára az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,7 százalékkal emelkedett. Jelentősen - 63,4, illetve 67,2 százalékkal - drágult a cukor és a liszt. Csökkent azonban a tojás és (éves szinten is) az idényáras élelmiszerek ára. Előbbi 5,4 százalékkal lett olcsóbb, utóbbiaknál 4,3 százalékos volt a csökkenés.

A júniusi inflációs adat kedvező, mert elmarad az elemzői prognózisoktól és a jegybank előrejelzésében szereplő 3,9 százalékos becsléstől. Simor András jegybankelnök hétfőn azt nyilatkozta: a piac arra számít, hogy az olajár nem fog tovább emelkedni, a új termés belépésével a mezőgazdasági árak is kedvezőbbek lehetnek, a viszonylag nyomott belső kereslet pedig úgymond le fogja húzni az inflációt, így az a jövő év végére 3 százalék körüli lehet. A jegybankelnök hozzátette: az idén 3,9 százalék körül lehet az infláció.