A gazdasági válság hírei percről percre
2011. augusztus 16. 08:49
A tokiói tőzsde legfőbb mutatója, a Nikkei 0,23 százalékos többlettel zárt a keddi kereskedésben, a többi fontosabb ázsiai index azonban visszaesett. A sanghai-i, a Hong Kong-i és az ausztrál tőzsdemutató 0,3-0,7 százalékos visszaesésben volt a zárás előtti percekben.
A német gazdaság növekedése majdnem leállt a második negyedévben - írta a Bloomberg a német szövetségi statisztikai hivatal kedden publikált adatai alapján. Az elsőről a második negyedévre csupán 0,1 százalékkal növekedett a GDP, ami elmarad a piaci várakozásoktól. A Bloomberg által megkérdezett 33 szakértő véleményéből számított átlag szerint a piac 0,5 százalékos negyedéves növekedésre számított. Az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 2,8 százalékkal emelkedett a német GDP. A francia gazdaság leállása után az elenyésző német növekedés azt jelzi a piac számára, hogy az európai gazdaság ismét lefékeződik.
A német gazdaság megtorpanásának híre gyengítette az eurót, ami a forintra is kedvezőtlenül hatott. Az euró a dollárral szemben esett: a hajnal 1,443 dollárról 1,439 dollár alá került, miközben 1,132 svájci frankról 1,123 frankra gyengült. A forint követte az euró mozgását: a svájci frankkal szemben a hajnali 238 forint alatti szintről 241 forint fölé emelkedett, majd korrigálval 240,4 forintra került kilenc óra előtt. Az euró ekkor 269,9, a dollár 187,7 forintot ért.
Az év első félévének végén az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 76,8 százaléka, 21 285 milliárd forint volt - jelentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján. Az államháztartás nettó finanszírozási többlete a GDP 5,7 százaléka volt, 1574 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy a költségvetésnek több bevétele volt, mint kiadása. Az MNB közleménye szerint a pozitív egyenleg a visszalépő magánnyugdíjpénztár-tagok vagyonára vezethető vissza. Enélkül 4 százalékos deficitje lenne az államháztartásnak.
Éves összevetésben 1,5 százalékkal növekedett a magyar gazdaság a második negyedévben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden reggel az Ecostattal közös előzetes adatai alapján. Negyedéves összevetésben pedig a jelentés szerint stagnálás volt, azaz nem növekedett a gazdaság. Ennél rosszabb negyedéves adatra közel két éve volt példa, 2009 harmadik negyedévében visszaesés volt, azóta azonban negyedéves szinten mindig bővülést produkált a gazdaság. Az első negyedév sokkal jobban sikerült, akkor az éves növekedés 2,5 százalékos volt, negyedéves összevetésben pedig 0,7 százalékos volt a bővülés.
A kilátások sem fényesek, mivel Magyarország legjelentősebb kereskedelmi partnere, az exportteljesítményt meghatározó Németország a vártnál gyengébb növekedést ért el a második negyedévben. A német GDP éves összevetésben 2,8 százalékkal nőtt, negyedéves szinten pedig mindössze 0,1 százalékkal bővült, szemben a 3,2, illetve 0,5 százalékos növekedést valószínűsítő várakozásokkal, valamint az első negyedévben mért 5, illetve 1,3 százalékos ütemmel. A mostani adat alapján nehéz lesz elérni az április közepén benyújtott konvergenciaprogramban szereplő gazdasági teljesítményt. A konvergenciaprogramban a pesszimistább pályát felvázoló, úgynevezett konzervatív prognózis 3,1 százalékos növekedéssel számol, ehhez azonban robosztus növekedésre lenne szükség a második félévben, ám erre a világgazdasági kilátások miatt kevés az esély.
Az Equilor pénzügyi tanácsadó reggeli elemzése szerint a gyenge adat "egyfelől nem teljesen meglepő az utóbbi hónapok gyenge külkereskedelmi és ipari adatai láttán, másfelől a várt 2,5 százalékos növekedési ütemhez képest 1,5 százalékra lassuló GDP-növekedés rendkívül negatív képet festene a magyar gazdaságról, és valószínűleg valamennyi előrejelzésén változtatnia kellene a kabinetnek". Az Equilor szerint a büdzsét 3 százalékos éves növekedéssel tervezték, ezért a várttól elmaradó adat miatt tarthatatlanná válik ez a tervezés. Ráadásul a következő évek hiány és adósságmutatóinak betartásához "további drasztikus államháztartási kiigazításra lehet szükség" - vélték a tanácsadó elemzői.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,22 pontos csökkenéssel, 18 777,97 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,33 százalékkal gyengült. A nyitás után negyed órával már 1,13 százalékos mínusznál járt a pesti tőzsde legfőbb mutatója.
A fő nyugat-európai értéktőzsdék lejtőn kezdtek kedden. A rossz indulást az okozta, hogy a korábban reggel megjelent, második negyedévi német GDP-növekedési adatok rosszabbak voltak a vártnál. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,72 százalékos mínuszban, a frankfurti DAX-30 1,26 százalékos veszteségben, a párizsi CAC-40 0,89 százalékos visszaesésben volt nyitás után a hétfői záróhoz képest.
Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök kedd délután magyar idő szerint délután három órakor találkozik Párizsban, hogy az eurózóna jövőjéről egyeztessék álláspontjukat. A Reuters szerint az európai centrumot elérő adósságválság megoldásáról egyeztet a két vezető. Az eurózóna két legerősebb gazdaságának kompromisszuma nagyban meghatározza az euró jövőjét. A Reuters szerint két út közül választhat Merkel és Sarkozy, az egyik egy szorosabb pénzügyi együttműködést hozhat, a másik azonban az eurózóna széteséséhez vezethet.
A találkozón szót ejthetnek az úgynevezett közös gazdasági kormányzásról, amely a tagállamok költségvetéseinek szorosabb összehangolását és a költségvetési politikák szigorúbb ellenőrzését jelentheti. Felmerülhet a közös eurókötvény kibocsátása is, amely nagyban segítheti az eladósodott tagállamokat, azonban drága megoldás lenne a mentés költségeit álló országoknak, első sorban Németországnak. Szóba jöhet még az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz kibővítése a jelenlegi 440 milliárd euróról, ezt az ötletet azonban korábban a német kormány elutasította.
Egy hétfői bejelentés szerint a Google megvásárolja a Motorola mobiltelefon-gyártó üzletágát. A Wall Street Journal szerint a hír kedvezően hatott az ágazat ázsiai szereplőire, mivel a mobiltelefonok és alkatrészeik gyártásának felfutását várják az eseménytől. Ezáltal emelkedtek részvényeik árfolyama a keddi kereskedésben, amivel mérsékelni tudták az ázsiai piacok gyengülését. A tokiói Nikkei (+0,2 százalék) kivételével a főbb térségbeli tőzsdemutatók gyengüléssel zártak kedden.
A vártnál gyengébb német GDP-adat miatt nagy veszteségeket hoztak a kereskedés első órái az európai tőzsdéken. A német DAX 2,7, a francia CAC 40 2,3, a londoni FTSE 100 1,4, a milánói FTSE MIB 2,4 százalékkal gyengült délelőtt fél tizenegyig a hétfői záróértékhez képest. A Budapesti Értéktőzsde követte a nyugat-európai mozgást és 2,7 százalékos mínuszban járt ugyanekkor. A visszaesésben szerepe lehetett a magyar GPD-adatnak is, amely a vártnál gyengébben alakult. A főbb részvények közül az OTP volt a legnagyobb vesztes, 3,4 százalékkal ért kevesebbet a hétfői záráshoz képest, a Mol 1,3, a Magyar Telekom 1,6, a Richter pedig 2 százalékkal.
Az euróövezeti GDP 0,2 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző negyedévhez képest, lassabban, mint a január-márciusi 0,8 százalék - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Éves szinten az első negyedévi 2,5 százalékról 1,7 százalékra csökkent a növekedési ütem. Elemzők arra számítottak, hogy negyedéves összehasonlításban 0,3 százalékkal, míg éves szinten 1,8 százalékkal nőtt a közös valuta térségének gazdasága. Az MTI szerint a kedden nyilvánosságra hozott GDP-adatok a leggyengébb ilyen számok azóta, hogy az euróövezeti gazdaság 2009-ben kilépett a recesszióból.
A gazdasági visszaesés ellenére gyorsul az infláció üteme Nagy-Britanniában - írta a Guardian brit lap internetes kiadása. A brit statisztikai hivatal 4,4 százalékos áremelkedési ütemet mért júliusra, pedig sok bolt a gyenge kereslet miatt arra kényszerült, hogy mérsékelje árait - írta a lap. Az inflációs adathoz hasonlóan a megélhetési költségek változását követő kiskereskedelmi árindex nem változott júliusban júniushoz képest.
A portugál gazdaság teljesítménye a második negyedévben csökkent a 78 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag fejében megkövetelt intézkedések miatt. Az első becslés szerint éves összevetésben a második negyedévben 0,9 százalékkal csökkent a portugál GDP, az első negyedévihez viszonyítva pedig stagnált a gazdaság teljesítménye, a negyedéves összevetésben pedig változatlan szinten megállt a GDP - közölte a portugál nemzeti statisztikai hivatal kedden. Portugália 2010-ben 1,4 százalékos GDP-növekedést ért el. A pénzügyminisztérium becslése szerint az idén 2,3 százalékos, 2012-ben pedig 1,7 százalékos GDP-csökkenésre lehet számítani.
Simola József a Mol vezérigazgató-helyettese az MTI-nek azt mondta, várakozásaik szerint a forint árfolyama sem a dollárhoz, sem az euróhoz képest nem tér el érdemben a mostanitól, s a kőolaj ára is a 100-110 dolláros sávban mozog majd hordónként a következő három hónapban.
A lehetséges recesszióról úgy nyilatkozott, hogy alapesetben nem számolnak vele, de ha mégis bekövetkezne, akkor az nemcsak a kőolajárat mérsékelné, hanem a késztermékek, a benzin és gázolaj iránti keresletet is, ami finomító termelés csökkenésén keresztül kihatna a Mol eredményességére is.
A Mol-csoport kedden mutatta be második negyedéves eredményét. A társaság nettó eredménye 54 milliárd forint volt.
Némileg javítottak a vezető európai tőzsdemutatók kora délutánra. A német DAX 2,3, a francia CAC-40 1,5, a londoni FTSE-100 0,8, az olasz FTSE MIB 2,3 százalékos mínuszban járt negyed egy körül. A BUX 2,6 százalékos veszteségben volt ekkor.
Óriási kereslet mutatkozott azok iránt a diszkontkincstárjegyek (az egy évnél rövidebb államkötvények neve - a szerk.) iránt, amelyeket az Államadósság Kezelő Központ ma megvételre kínált a befektetőknek. Az ÁKK 40 milliárd forintnyi értékpapírt hirdetett meg eladásra, és 192 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Az ÁKK azonban csak a meghirdetett mennyiséget fogadta el, vagyis 40 milliárd forintban adott el diszkontkincstárjegyet. A kincstárjegyek átlaghozama 5,7 százalék lett, ami 0,2 százalékponttal alacsonyabb a befektetők között forgó kincstárjegyek hétfői hozamánál, és közel 0,3 százalékponttal elmarad a legutóbbi aukción kialakult hozamtól is, vagyis javultak az államadósság-finanszírozási körülmények, az állam olcsóbban tudja finanszírozni magát.
Két órával a New York-i tőzsde nyitása előtt mínuszban voltak a főbb határidős indexek, ami azt jelzi, hogy (ha nem érkezik fontos, befolyásoló hír) mínuszban kezdhetnek magyar idő szerint fél négykor. A határidős Dow Jones-index 0,9, a Nasdaq 1,2, az S&P 500 1,3 százalékos gyengülést jelzett fél kettőkor.
A délelőtti esés után néhány óráig nyugalom volt a tőzsdéken, délután két óra előtt azonban újabb gyengülést tapasztaltak a piacok. Az amerikai határidős indexek 1-1,4 százalékos mínuszban jártak, az európai mutatók pedig újabb gyengülésnek indultak. A német DAX 2,6, a londoni FTSE-100 1,3, a francia CAC-40 2, az olasz FTSE-MIB 3,1 százalékos esésben volt az előző napi záróértékhez képest. A BUX ennek megfelelően szintén gyengülésbe fordult, két óra előtt 3,3 százalékos mínuszban járt.
Bár hivatalosan Angela Merkel német kancellár ellenzi az eurókötvény kibocsátását, a konzervatív kormánypárt politikusai nem ennyire elutasítóak, ezért a keddi francia-német csúcstalálkozón megállapodás születhet a forrásszerzés új módjáról - írta a Spiegel német lap. Az eurókötvény közös állampapír-kibocsátást jelentene, amely az adóssággondokkal küzdő államok számára olcsóbb finanszírozást jelentene, viszont a fegyelmezettebben gazdálkodók számára drágábbat, ezért Merkel eddig elutasította a bevezetését. A Spiegel azt is írta, hogy az eurókötvényt leginkább a kisebbik koalíciós partner, a liberális Szabad Demokrata Párt ellenzi, ezért a francia-német megállapodás akár a kormánykoalíció széteséséhez is vezethet.
Orbán Viktor miniszterelnök a tegnapi és a mai nap folyamán Pintér Sándor belügyminiszterrel, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel folytatott megbeszéléseket az euróválság Magyarországra gyakorolt hatásának kivédéséről - közölte Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője. A pár soros közlemény ezen kívül még ennyi áll: A kormányfő és a miniszterek emellett áttekintették az elmúlt egy év kormányzati tevékenységét.
A Portfolio.hu szerint Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt mondta a Reuters hírügynökségnek a kedden közölt gyenge növekedési adatra reagálva, hogy a kormány felülvizsgálja makrogazdasági előrejelzését. Az új prognózist a 2012-es költségvetési törvénytervezetben fogja bemutatni. Az államtitkár azt sem zárta ki, hogy módosulnak egyes, adóbevételekre vonatkozó előrejelzések is, de hozzátette, a kormány csak a részletes GDP-adatok fényében tudja megítélni az adóbevételekre gyakorolt hatásokat. A részletes adatokat várhatóan szeptember 8-án közli a KSH.
Egy százalék körüli veszteséggel nyitottak az amerikai tőzsdemutatók kedden. A határidős indexek ennél nagyobb esést jeleztek előre, viszont a helyi idő szerint reggel publikált amerikai ipari adat a vártnál kedvezőbben alakult, így mérsékelődött a veszteség a nyitásra.
A Fitch amerikai hitelminősítő AAA értékelésen, vagyis a legjobb besoroláson tartotta az amerikai állampapírokat. A Standard and Poor's hitelminősítő augusztus 6-án leminősítette az Egyesült Államok adósbesorolását, amely után óriási esések következtek a tőzsdén. A Fitch ráadásul stabil kilátásokat tart indokoltnak, vagyis középtávon nem kívánja leminősíteni az amerikai hiteleket. A hír pozitív a piac számára.
A rossz gazdasági adatok ellenére nem kell még temetni a növekedést a K&H Bank értékelése szerint. "A GDP növekedés második negyedéves ütemére vonatkozó mai adatdömping is alátámasztja a gazdasági növekedés lassulására vonatkozó előrejelzéseket. A látványos gyengülés mellett azonban továbbra is van még növekedés a fejlett világban, amelyet az egyre gyorsuló Japán gazdaság, a konszolidálódó nyersanyag és energiaárak, valamint a nagy jegybankok (EKB, Fed) növekedést ösztönző, vagy legalábbis visszaesést elkerülő intézkedései is támogatnak" - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. Szerinte a növekedés lassulásáról van szó jelenleg, nem pedig egy újabb világgazdasági recesszióról.
A magyar gazdaság ugyanakkor törékeny, bár a költségvetést az egyszeri befizetések tartják egyensúlyban - vélte Horváth István. A költségvetés idén számolhat a nyugdíjpénztári visszalépők befizetéseivel. A kilátásokat azonban rontja, hogy a háztartások fogyasztását a svájci frank árfolyamának emelkedése fogja vissza, az exportot pedig a német gazdaság lassulása korlátozza.
A Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleménye szerint Magyarország a középmezőnyben foglal helyet aszerint, hogy az egyes európai országokban mennyivel marad el a növekedés az eddig várttól. A minisztérium szerint lassult az export, miközben a svájci frank árfolyamának emelkedése csökkenti a háztartási fogyasztást. A közleményben a tárca azt állította, hogy a kormány tartja magát a 2011-es hiánycélhoz, amely nem került veszélybe, mivel a Stabilitási Alap képes finanszírozni azt a körülbelül 90 milliárd forintos eltérést, amelyet a lassabb gazdaság okoz.
A Budapesti Értéktőzsde 18 318,98 ponton, azaz 521,21 pontos, 2,7 százalékos csökkenéssel zárt kedden.