PSZÁF-vizsgálat az OTP-re kötött csütörtöki ügylet miatt

Vágólapra másolva!
Piacfelügyeleti eljárást indított az OTP részvényeire kötött egyik csütörtöki ügylet miatt a pénzügyi felügyelet. A PSZÁF szerint ez az egyetlen kötés a forgalom tíz százalékát tette ki, és jelentősen eltért a korábbi ártól.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A PSZÁF vizsgálja az OTP elleni spekulációt, felvette a kapcsolatot az angol felügyeleti szervekkel - jelentette be Veres János pénzügyminiszter pénteken, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Hozzátette: ez egy gyors vizsgálat lesz.

Az OTP árfolyama, az MTI jelentése szerint csütörtökön, a kereskedés végén zuhannni kezdett, a legnagyobb magyarországi bank papírjai mintegy 14 százalékkal gyengültek, miután elterjedt az a gyorsan cáfolt híresztelés, hogy állami segítséget kap a bank.

Az állam felajánlotta az OTP bankközi hiteleinek garanciáját - mondta a pénzügyminiszter, a szaktárca rendkívüli sajtótájékoztatóján péntek reggel, de az OTP nem fogadta el ezt, mondván stabil a bank helyzete. A rendezvényen elhangzott továbbá, hogy az OTP Bank piacbefolyásolásért és rémhíterjesztésért rendőrségi feljelentést tett.

A felügyelet közleménye szerint a csütörtöki, október kilencedikei kereskedési nap záró szakaszához közel (16 óra 35 perckor) az OTP részvényeinek kereskedését felfüggesztették a Budapesti Értéktőzsdén.

Az OTP-részvények ára addig 4500-4900 forintos sávban mozgott, ám 16 óra 35 perckor az aznapi forgalom 10 százalékának megfelelő, 3855 forint árfolyamú eladási ajánlat megkötése miatt az OTP-részvények árfolyama 14,33 százalékot esett, ami megsértette az árfolyamváltozás limitjét - közölte a PSZÁF.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, figyelembe véve a kötés nagyságát, időpontját és az előző időszakhoz képest jelentősen eltérő árát, jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően, haladéktalanul piacfelügyeleti vizsgálatot indított. "A piacfelügyeleti eljárás arra irányul, hogy a jelzett részvényeladási megbízásokkal kapcsolatosan megvalósultak-e a tőkepiacról szóló 2001.évi CXX. törvényben meghatározott piacbefolyásolás, árfolyam manipulálás elemei" - közölte a pénzügyi felügyelet.

A PSZÁF a tények teljes körű feltárása érdekében, szükség szerint felveszi a kapcsolatokat az Európai Unió társfelügyeleteivel is.