Lassul a gazdaság, csökken a GDP

Vágólapra másolva!
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 0,8 százalékkal, a naptári hatást figyelembe véve 0,7 százalékkal nőtt 2008 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján pénteken. A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. Mindeközben Szlovákiában 7 százalékos volt a gazdasági növekedés a harmadik negyedévben. 
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Mivel a gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így a statisztikai becslés megbízhatóságának hibahatára ± 0,2 százalékpont.

Az elemzők 1,6 százalékos GDP-bővülést vártak a harmadik negyedévre. A GDP az idén a második negyedévében, a naptári hatás kiszűrésével és anélkül is 2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Az előző negyedévhez képest a gazdasági növekedés 0,6 százalékos volt, szezonális kiigazítással. A GDP 2007 III. negyedévében kiigazítás nélkül 0,9 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével pedig egy százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Exportlassulás miatt rossz a GDP-adat

A gyenge ipari termelési adatok és az export alakulása már előrevetítette a rossz GDP-teljesítményt és - állítja Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.Szerinte a fogyasztás és a beruházások visszaesése okozhatta a vártnál gyengébb mutatókat.

A magyar gazdaság jobban lassul a vártnál, és a neheze még csak most következik - véli Barta György, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. elemzője. Több iparág teljesítménye is elmaradt a várakozásoktól: a pénzügyi szektor, valamint a feldolgozóipar és az építőipar gyenge teljesítménye jelentősen hozzájárult a növekedés lassulásához.

Barta György szerint a csütörtökön bejelentett, 1400 milliárd forintos, kormányzati vállalkozás-ösztönző csomag sem lesz elég ahhoz, hogy megakadályozza Magyarország recesszióba süllyedését 2009-ben. A visszaeső exportdinamika hatását pedig csak részben tudja ellensúlyozni, a belső keresletgyengülés miatt szűkülő import - tette hozzá.

Mivel az előző negyedévhez képest már a III. negyedévben is 0,1 százalékkal csökkent a GDP, technikai értelemben már 2008 III. negyedévétől recesszióba került a magyar gazdaság - hangsúlyozta Kondrát Zsolt az MKB Bank vezető elemzője. Szerinte a gyenge adatok mögött termelői oldalon elsősorban az európai recesszió miatt csökkenő, feldolgozóipari teljesítmény áll, míg a felhasználási oldalon a nettó export és a beruházások okozhatták a vártnál alacsonyabb növekedést.

A CIB Bank vezető elemzője 2008 egészére 1 százalék körüli GDP növekedést vár, míg 2009-ben ugyanilyen mértékben csökkenhet a GDP. Csontó Balázs, az ING Bank Zrt. elemzője is, 2008 negyedik negyedévére 0,7 százalékos GDP-bővülést várnak az előző év hasonló időszakához képest, míg 2009-ben, előrejelzésük szerint 0,8 százalékkal csökkenhet a bruttó hazai termék.

Suppan Gergely szerint kevesebb, mint 0,9 százalékkal bővülhet a magyar GDP az idén a negyedik negyedévében. A Questor elemzői pedig a friss adatok tükrében az idei évre vonatkozó GDP-növekedési várakozásukat 1,2 százalékra módosítottákk, az eddigi 2 százalékos szintről, amely egyike volt a legpesszimistább várakozásoknak.

A csehek jobbak lettek, mint várták

A magyar GDP-lassulással szemben Csehország sokkal kedvezőbb eredményekről számolt be pénteken. CSehországban éves szinten 4,7 százalékkal bővült GDP a harmadik negyedévben. A második negyedévhez képest pedig 1 százalékos volt a növekedés. A cseh adat sokkal jobb a várt - éves szintű - 3,5 százalékos prognózisnál.

Pénteken publikálták a pozsonyi és a párizsi statisztikákat is. Szlovákiában a GDP éves szinten 7,1 százalékkal bővült. Az elemzők várakozása 7,0 százalék volt. Franciaországban 0,14 százalékkal bővült a bruttó hazai termék, ami pozitív meglepetés, hiszen az elemzők 0,1 százalékos csökkenést vártak.

Az eurózónában viszont negatív volt a növekedés, a GDP 0,2 százalékkal esett vissza az előző negyedévhez képest, ami a várakozásnál rosszabb, hiszen 0,1 százalékos mínuszra számítottak az elemzők. Az éves szintű eurózónabeli bővülés 0,7 százalék volt, ez megfelel a várakozásoknak.