Ha bekövetkezik az Egyesült Államokban a stagfláció, a mai árak alapján nem lehetetlen, hogy a nyersolaj hordónkénti jegyzése lemegy 30 vagy akár 20 dollárig is - vélekedik egy amerikai szakértő. A Merrill Lynch némileg magasabb, 25 dolláros árat sem tart kizártnak. Pénteken négyéves mélypontra, negyven dollár alá esett az olaj ára. A héten az energiahordozó 25 százalékkal lett olcsóbb, erre utoljára 1991-ben, az első iraki háború után volt példa.
A jövő évre látják biztosnak a közgazdászok azt az állapotot az amerikai gazdaságban, hogy növekedés nem lesz, az árak pedig süllyednek. Ezt feltételezi David Ernsberger, az amerikai Platts olaj- és gázipari piacelemzői és információs központ illetékese.
A szakembernek a CNBC televízióban kifejtett véleményével egyetért az egyik jelentős nyersanyagpiac kerekedő, a Ray Barros Trading Group vezetője, aki már a jövő év első negyedében várja a stagflációt, és megjegyzi, hogy az olaj árának csökkenése folytatódik, mert a befektetők a dollárral szemben az arany és a nyersolaj árával így spekulálnak.
A helyzet vonzóvá teheti a befektetéseket a kínai energiaágazatban, fellendül az urán iránti kereslet. Egy másik amerikai vélemény szerint a jövő év márciusában 40 dolláros olajár várható, de folytatódhat az ár csökkenése.
Merrill Lynch: 25 dollárra is csökkenhet az olajár
A kőolaj ára a jövő év első felében még tovább csökkenhet, és akár 25 dollár is lehet a mélypontja, mielőtt ismét drágulni kezd a második félévtől - tartalmazza a Merrill Lynch amerikai befektetési bank legújabb elemzése.
Egy 25 dollár alatti ár csak akkor képzelhető el az amerikai bank szerint, ha Kína gazdasági növekedését az eddig vártnál is nagyobb mértékben fogná vissza a globális válság.
A Merrill a Brent és a WTI olajfajta jövő évi hordónkénti átlagárára vonatkozó becslését az októberben várt 90 dollárról most 50 dollárra fogta vissza. Ennek oka, hogy a vártnál is lassabb lehet jövőre a globális gazdaságnövekedés. A Merrill októberben még azzal számolt, hogy 2009-ben a globális gazdaságnövekedés üteme 3 százalék lesz. Most a bővülést 1,3 százalékra várja csupán.
40 dollár alatt az olaj
Több mint két dollárral csökkent a kőolaj ára pénteken Londonban és New Yorkban. Nem végleges adatok szerint az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent januári lejárata 2,50 dollár gyengüléssel 39,78 dolláron fejezte be a napot.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése 2,65 dollárral 41,02 dollárra süllyedt.
Idén nyáron még 147 dolláron állt az energiahordozó, azaz több mint 107 dollárt esett pár hónap alatt.
A MarketWatch szerint ezen a héten 25 százalékot esett az olaj ára, erre 1991, az első iraki háború óta nem volt példa. Az olaj ára jelenleg négyéves mélyponton van. Az amerikai hírforrás szerint a nyersolaj 41 dollár alatt fejezte be a pénteki napot, egészen pontosan 40,81 dolláron.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.