Vágólapra másolva!
Jelentősen csökkent a francia Renault profitja és forgalma tavaly a pénzügyi és gazdasági válság miatt. A társaság az idén a piac további zsugorodására számít, ezért lefelé módosította idei várakozásait, és visszafogja beruházásait.
Vágólapra másolva!

Az elemzők által várt 794 millió euró helyett mindössze 212 millió eurós működési eremdényt ért el tavaly a Renault. A nettó nyereség pedig az évvel korábbi 2,7 milliárd euróról 599 millió euróra apadt - derül ki a társaság csütörtökön közzétett jelentéséből, amely szerint a bevétel is csökkent, 7 százalékkal 37,8 milliárd euróra.

Az egyik legnagyobb francia autógyártó a meglévő készleteket - 2008 decemberére - a kitűzött célnál nagyobb mértékben csökkentette, így a raktáron lévő eladatlan autók értéke 5,3 milliárd eurót tesz ki.

A cég várakozásai szerint az idén tovább romlik a helyzet az európai autópiacon: Patrick Pelata vezérigazgató arra számít, hogy az idén 15-20 százalékkal csökkennek az autóeladások Európában 2008-hoz képest. Ha ez a csökkenő tendencia folytatódik, akkor az eladások globálisan 14 százalékkal 55 millió darabra eshetnek vissza a tavalyelőtti 69 millióról.